Xbox Series

A hivatalos Microsoft partner

Xbox Series ismertető

Az Xbox Series S és Xbox Series X konzolok a Microsoft kilencedik konzolgenerációját képviselik, egyúttal pedig minden idők legerősebb, leggyorsabb és leghatékonyabb Xbox gépei, olyan újdonságokkal, amiktől a játékok nemcsak szebbek, de gyorsabban betöltenek, és simábban futnak, mint valaha. Ennek a generációnak a célja a lehető legérzékenyebb, leggyorsabb játékélmény létrehozása, olyan villámgyors SSD tárhellyel és hardverrel, ahol az adatok szabadon, szűk keresztmetszet nélkül áramolhatnak, és a játékok legalább 4K felbontásban, és akár 120 fps képfrissítéssel fussanak.

Mind az Xbox Series X, mind pedig a kisebb, megfizethetőbb árú Xbox Series S ugyanarra a fejlett architektúrára épül, melynek gerincét az AMD 8 magos, Zen 2 processzora, és RDNA 2 rendszerű grafikus kártyája képezi. A Series X esetében ez minden idők legerősebb konzolos videokártyája, összesen 12 TFLOPS teljesítménnyel, amely párosítva gyors processzorral, képes 4K-ban, 60 fps-sel futtatni a játékok többségét. A Microsoft által kifejlesztett Xbox Velocity Architecture további fontos része az egyedi SSD, amely elképesztően gyors töltési időket tesz lehetővé, akár 50-100x gyorsabb az Xbox One generációnál.

Az Xbox Series S a kisebbik, alacsonyabb árú konzol, amelyet nem a 4K, hanem az 1440p felbontású játékok futtatására terveztek, ugyanolyan következő generációs teljesítménnyel, mint a Series X. A játékok ugyanúgy 60 fps-sel, vagy akár 120 fps-sel futhatnak, plusz lerövidülnek a töltési idők, így az egész élmény sokkal simább, közvetlenebb, fürgébb, mint korábban bármikor.

A Microsoft gondoskodott róla, hogy a Series X és a Series S ugyanazokkal az innovációkkal rendelkezzen, hogy a játékfejlesztőknek ne okozzon gondot a két konzol párhuzamos jelenléte. Olyan szoftveres megoldásokat kapunk ezekben a gépekben, amik tovább növelik a hardver hatékonyságát. A Microsoft saját fejlesztésű DirectX 12 Ultimate és DirectStorage API-ja lehetőséget ad a játékok további optimalizációjára, az egyéb fejlett technológiák pedig, mint a Variable Rate Shading, Mesh Shading, még tovább könnyítik a játékokat, hogy még többet ki lehessen hozni a fix specifikációkból. Ugyancsak mindkét konzolban megtalálható a hardveres gyorsítású DirectX Raytracing támogatás, és a fejlett térhangzás, akár Dolby Atmos formátumban is. 2021-től pedig az Xbox játékokban először lesz elérhető a Dolby Vision HDR technológia.

Természetesen a Series konzolok teljesen kompatibilisek a korábban, Xbox One-hoz készült összes játékkal és kiegészítővel, így minden kontroller, kormány és egyéb periféria használható velük. Az új konzolokhoz viszont továbbfejlesztett kontroller jár, még kényelmesebb formával, Share (Megosztás) gombbal, textúrázott ravaszokkal és az Elite kontroller alapján tervezett új d-paddal, hogy az irányítás még kényelmesebb legyen. A legerősebb Xbox konzolok így nemcsak a jövő, hanem a múlt játékait is futtatják, jobb minőségben, mint valaha.

Szupergyors, modern hardverrel, gyorsabb töltési időkkel, szoftveres innovációkkal és teljes visszafelé kompatibilitással az Xbox Series S és Series X a sebesség és az erő új szintjét állítják fel a Microsoft konzoljai között. Egy gépcsalád két belépési ponttal, ugyanazzal a teljesítménnyel, elhozva számunkra az Xbox élmény legjavát, most és a jövő generációja számára is.

TOP termékek

Kiemelt termékek

Előrendelések

Aktuális előrendelhető termékek
1 FIFA 21 NXT LVL Edition Xbox Series FIFA 21 NXT LVL Edition Xbox Series
24 890 Ft Bruttó ár
2 FIFA 21 (használt) Xbox One FIFA 21 (használt) XBOX ONE
14 999 Ft Bruttó ár
3 Assassin's Creed Valhalla Xbox Series Assassin's Creed Valhalla Xbox Series
17 499 Ft Bruttó ár
4 Hogwarts Legacy Xbox One Hogwarts Legacy XBOX ONE
Besorolás alatt Bruttó ár
5 Watch Dogs Legion Xbox One Watch Dogs Legion XBOX ONE
14 999 Ft Bruttó ár
6 Crash Bandicoot 4: It's About Time Xbox One Crash Bandicoot 4: It's About Time XBOX ONE
19 890 Ft Bruttó ár
7 Xbox vezeték nélküli kontroller (Fehér) Xbox Series Xbox vezeték nélküli kontroller (Fehér) Xbox Series
21 999 Ft Bruttó ár
8 Xbox vezeték nélküli kontroller + Vezeték nélküli adapter Windows 10-hez Több platform Xbox vezeték nélküli kontroller + Vezeték nél... MULTI
23 999 Ft Bruttó ár
9 Far Cry 6 Yara Edition Xbox One Far Cry 6 Yara Edition XBOX ONE
20 890 Ft Bruttó ár
10 Far Cry 6 Gold Edition Xbox One Far Cry 6 Gold Edition XBOX ONE
32 999 Ft Bruttó ár
Előrendelések
Aktuális előrendelhető termékek
20JAN. Hitman 3: Deluxe Edition Xbox Series 31 990 Ft
20JAN. Hitman 3 Xbox Series 22 990 Ft
További előrendelések
További tartalom betöltése.