Kedves Vásárlóink! Telefonos ügyfélszolgálatunk technikai okok miatt pillanatnyilag nem elérhető. Keressetek minket emailen: az info@konzolvilag.hu címen vagy bármely social media felületünkön. Megértéseteket köszönjük!
Érdekes utat járt be a Capcom szörnyvadászos sorozata, a Monster Hunter. A 2004-ben, PlayStation 2-n útjára bocsátott széria elsősorban Japánban, az utóbbi években leginkább kézi konzolokon (PS Vita, 3DS) volt népszerű, így a World alcímű új epizód több szempontból is történelmet ír. Ez az első eset, hogy a sorozat PS4-re látogat, illetve ez az első játék a sorozatban, amely Xbox One-ra is elérhető! A japán kiadó mindenképpen szeretne nyitni a nyugati piacok felé, ezért egy minden korábbinál szebb, nagyobb, nyílt világú kalanddal igyekszik elnyerni a játékosok kegyeit.
Ebben a játékban egy szörnyvadászt alakítunk, aki egy idegen bolygón küzd hatalmas állatokkal és egzotikus lényekkel. A küldetéseket a városokban vehetjük fel, a célpontokra pedig valóban vadászni kell: nyomokat kell követni, elő kell csalogatni az állatot, csapdát kell állítani neki. Minderre nemcsak egyedül, hanem négyfős online kooperatív módban is lehetőség van. A Monster Hunter: World világa hatalmas, és ellentétben a korábbi részekkel, teljesen egybefüggő, töltőképernyők nélkül. A világban komplett ökoszisztéma működik, ahol a növényevőkre ragadozók vadásznak, és az is megtörténhet, hogy a becserkészni kívánt állatra egy még nagyobb vad csap le.
A Monster Hunter: World tartalmazza a Monster Hunter 4 és a Monster Hunter Generations mind a tizennégy fegyvertípusát. Ha harcra kerül a sor, lehetőség van felmászni az állatok hátára, és onnan támadni őket, vagy brutális támadásokkal a földről sebezni. Minden állatnak megvannak a maga gyengéi, így nagyon fontos például, milyen elementális sebzést tudunk bevinni. Többfős csapat esetén érdemes minden eshetőségre felkészülni! A sikerrel levadászott szörnyek után pénzt és felszereléseket kapunk, ezekkel továbbfejleszthetjük képességeinket, hogy még nagyobb és egzotikusabb vadakat ejtsünk el.
A játék online módja hasonló az osztott világú kalandjátékokéhoz, például a Destiny 2-höz, ahol közösen indulhatunk vadászatra másokkal, vagy akár játék közben hívhatunk be új vadászokat. Aki úgy dönt, hogy inkább offline játszik, azt a Monster Hunter sorozatban már jól ismert Palico (emberi értelemmel felruházott macska) segíti a kalandozásban, akinek külseje szintén szabadon testreszabható. A teljesen online világnak köszönhetően a játék megjelenését követően ingyenes kiegészítőkre, időszakos online eseményekre és más end-game kihívásokra is számítani lehet!
A Monster Hunter: World a sorozat legszebb és legnagyobb darabja, sok olyan játékmeneti újítással és kényelmi funkcióval, ami végre nyugaton is népszerűvé teheti a szériát. Az erősebb konzolok tulajdonosai számára ugyancsak jó hír, hogy a játék kihasználja a PS4 Pro és az Xbox One X extra lehetőségeit is, vagyis még nagyobb felbontásban, még szebb látvány mellett folytatható a vadászat. Ez a harc lesz a végső? Nem valószínű – a Capcom és a Monster Hunter számára ez inkább egy új kezdet!
TISZTELT VÁSÁRLÓINK! Fizetésnél kérje az ingyenes adattörlő kódot adatainak biztonsága érdekében! A Kormány döntése alapján a kereskedő minden tartós adathordozó termék vásárlásakor köteles ingyenes adattörlő kódot biztosítani. További információk a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság honlapján: https://nmhh.hu/veglegestorles
Szeretnél elsőként értesülni a legújabb akcióinkról és a legfrissebb játékhírekről? Akkor mindenképpen iratkozz fel hírlevelünkre, hogy elsők között csaphass le a legütősebb kedvezményeinkre.
Hozzájárulok, hogy a legújabb és legkedvezőbb ajánlatokról e-mailben ingyenes tájékoztatást kapjak. Hírlevélről a hírlevelek alján lévő linken iratkozhat le. További adatvédelmi tájékoztatás
Adatlapodon bármikor letöltheted a rólad tárolt információkat, és profilod törlésére is lehetőséged van.
Partnereinknek kizárólag olyan adatokat adunk át, amik okvetlenül szükségesek rendeléseid teljesítéséhez.
A honlapon használt cookie-k (sütik) nem tartalmaznak olyan adatot, ami által beazonosítható vagy.
Böngészési és rendelési előzményeidet harmadik fél számára nem továbbítjuk, kizárólag arra használjuk fel, hogy olyan ajánlatokat adhassunk, amik jobban megfelelnek az ízlésednek.
Információk
Üzleteink nyitvatartása
buildKonzol szerviz
Kapcsolat
Email
Telefonközpont
Ügyfélszolgálat elérhetősége
Kiemelt
Hírek
Az "Azonnali vásárlás" gombbal a profilodban megadott módon, egyetlen kattintással leadhatod rendelésed.