Kedves Vásárlóink! Telefonos ügyfélszolgálatunk technikai okok miatt pillanatnyilag nem elérhető. Keressetek minket emailen: az info@konzolvilag.hu címen vagy bármely social media felületünkön. Megértéseteket köszönjük!
Mintegy 15 évvel az első rész eseményei után a Dishonored 2 segítségével megtudhatjuk, hogy Dunwall városát ismét felemésztette a gonosz, miután ugyanis Emily Kaldwin császárnő elveszítette hatalmát, újra kitört a káosz és a zűrzavar, amire csak egyetlen ember, Corvo találhat megoldást.
Hősünk így az uralkodónő oldalán elindul, hogy ismét rendet tegyen a birodalomban, a nagy kaland során pedig csak rajtunk áll majd, hogy melyiküket vesszük irányításunk alá, de ne feledjük, bármelyikük mellett is döntünk, az alapjaiban meghatározza majd az élményt.
A Dishonored 2 a játékmenet szempontjából a díjnyertes előd által kitaposott ösvényt követi, így újfent egy kissé szürreális világban járunk majd, ahol a legvadabb akciók mellett nagy szerepet kapnak a természetfeletti erők, valamint a lopakodás és az erős történet is.
TISZTELT VÁSÁRLÓINK! Fizetésnél kérje az ingyenes adattörlő kódot adatainak biztonsága érdekében! A Kormány döntése alapján a kereskedő minden tartós adathordozó termék vásárlásakor köteles ingyenes adattörlő kódot biztosítani. További információk a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság honlapján: https://nmhh.hu/veglegestorles
Szeretnél elsőként értesülni a legújabb akcióinkról és a legfrissebb játékhírekről? Akkor mindenképpen iratkozz fel hírlevelünkre, hogy elsők között csaphass le a legütősebb kedvezményeinkre.
Hozzájárulok, hogy a legújabb és legkedvezőbb ajánlatokról e-mailben ingyenes tájékoztatást kapjak. Hírlevélről a hírlevelek alján lévő linken iratkozhat le. További adatvédelmi tájékoztatás
Adatlapodon bármikor letöltheted a rólad tárolt információkat, és profilod törlésére is lehetőséged van.
Partnereinknek kizárólag olyan adatokat adunk át, amik okvetlenül szükségesek rendeléseid teljesítéséhez.
A honlapon használt cookie-k (sütik) nem tartalmaznak olyan adatot, ami által beazonosítható vagy.
Böngészési és rendelési előzményeidet harmadik fél számára nem továbbítjuk, kizárólag arra használjuk fel, hogy olyan ajánlatokat adhassunk, amik jobban megfelelnek az ízlésednek.
Információk
Üzleteink nyitvatartása
buildKonzol szerviz
Kapcsolat
Email
Telefonközpont
Ügyfélszolgálat elérhetősége
Kiemelt
Hírek
Az "Azonnali vásárlás" gombbal a profilodban megadott módon, egyetlen kattintással leadhatod rendelésed.