img

PS4 Slim/Pro | Konzolvilág

Hamarosan két újabb PlayStation 4 modell válik elérhetővé a Sony jóvoltából, akik úgy határoztak, hogy egyrészt egy árcsökkentéssel párosítva lekicsinyítik a meglévő konzolt, másrészt pedig a generációváltás előtt még egyszer alaposabban is megspékelik egy kis plusz erővel a masina hardverét, hogy az alkalmassá váljon a 4K felbontású játékra.

Ennek fényében megszületett a PS4 Slim és a PS4 Pro, melyek kapcsán a legnagyobb érdekesség, hogy mindkettőnek megvan a maga célközönsége, hiszen amennyiben valaki egy olcsó konzolt szeretne magának, az bizonyára előbbit illeszti gyűjteményébe, aki viszont megteheti, hogy 4K televízión élvezhesse otthonában a játékokat – illetve a filmeket és egyéb tartalmakat –, az bizonyára az erősebb hardverrel ellátott változatra szavaz majd. Lássuk azonban egy kicsit pontosabban, hogy mit kell tudni a két új masináról!

A PS4 Slim kapcsán a legjelentősebb változások kívülről érték a Sony jól ismert konzolját. Ennek megfelelően a készülék egy teljesen új dizájnt kapott a japánoktól, ezáltal vékonyabbá és kisebbé is vált, ami méretei mellett tömegére egyaránt igaz. A lekerekített formákon túl azonban a vékonyított PlayStation 4 minden tekintetben ugyanazt a hardvert biztosítja számunkra, mint a standard változatok, csak éppen csendesebb működéssel, optikai kimenet nélkül, a DualShock 4 tekintetében pedig átszabott, de funkcióját tekintve módosulatlan fénycsíkkal.

Ennél természetesen jóval izgalmasabb utat követ a PS4 Pro koncepciója, amely szintén egy új, sokkal masszívabb és vaskosabb dizájnt kapott a Sony-tól, ám a háttérben nem csak külső változások, hanem egy sokkal erősebb hardver is várja a rajongókat. A hardcore gamerek számára megálmodott konzol ugyanis kétszer erősebb GPU-val és megnövelt órajelekkel biztosítja, hogy kedvenc játékainkat egy arra alkalmas televízión vagy monitoron akár már 4K felbontásban, avagy hihetetlen részletességgel is élvezhessük. A PS4 Pro mindemellett egy 1TB-os merevlemezzel érkezik, és a kezdetektől támogatja majd a lényegesen realisztikusabb fény-árnyékokat garantáló HDR effektet, de a fentieken túl az Ultra HD felbontású filmek és videók mellett a PlayStation VR-t is.

Rendeld elő a PS4 Slim-et még ma, ha szeretnél olcsóbban hozzáférni a Sony konzoljának vékonyított és könnyített változatához! Valami többre vágysz? Ebben az esetben válaszd a PS4 Pro-t, amely az erősebb hardverrel lehetővé teszi, hogy minden eddiginél részletesebb 4K felbontásban élhesd át kedvenc videojátékaidat!

Amennyiben szeretnél elsőként értesülni a két konzollal kapcsolatos legfontosabb hírekről, csatlakozz Facebook oldalunkhoz, ahol egy aktív gamer-közösség tagja is lehetsz!

 

 



További tartalom betöltése.