img

Megjelent a HITMAN 3

PC-re és konzolokra is elérhetővé vált a HITMAN 3, ezzel pedig utolsó fejezetéhez érkezett az IO Interactive „World of Assassination” trilógiája.

A legendás bérgyilkos, Agent 47, azaz a 47-es Ügynök utoljára 2018 őszén akciózott az újjáélesztett HITMAN sorozat második részében. A fejlesztő IO Interactive most a trilógia utolsó felvonását is elhozta nekünk: megjelent a HITMAN 3, fantasztikus látvánnyal és helyszínekkel, sosem látott szabadsággal és következő generációs lehetőségekkel.

Az évek óta népszerű World of Assassination (A Bérgyilkolás Világa) sorozat utolsó fejezetében főhősünk újabb egzotikus helyszínekre látogat, hogy Romániától Angliáig, Dubajtól Kínáig leszámoljon az eddigi legveszélyesebb célpontokkal. Legyen szó tűzharcról, lopakodásról vagy álcázásról, a játékosok kezében minden korábbinál több eszköz és lehetőség van a feladatok végrehajtásához. A fejlesztők minden helyszínt úgy építettek fel, hogy a küldetéseket számtalan módon teljesíteni lehessen, az egyes pályák így többször is végigjátszhatóak anélkül, hogy unalmassá válnának.

Nem kell lemondani a korábbi tartalmakról sem: a HITMAN 3 játékba beimportálható az első két rész összes helyszíne, illetve a HITMAN 2 mentése, így a történet onnan folytatható, ahol korábban abbahagytuk. A 47-es Ügynök életébe és háttértörténetébe még mélyebb betekintést kapunk a HITMAN 3 nagyszabású kampányában.

A HITMAN 3 már kapható PC-re, Xbox One-ra és Xbox Series X|S-re, illetve PS4-re és PS5-re. Magyarországon csak a Konzolvilágnál kapható az exkluzív Deluxe Edition, amely az alapjáték mellett számos digitális extrát is tartalmaz. DLC-t, digitális zenei anyagot és művészeti könyvet, rendezői kommentárt és különleges öltözékeket.

Vajon hová vezet Agent 47 életútja? Fedezd fel a HITMAN 3-ban!



További tartalom betöltése.