img

E3 2019 – Marvel’s Avengers részletek

A Square-Enix egyik legjobban várt játéka a Marvel’s Avengers – a hivatalos Bosszúállók játék a 2019-es E3-on végre bemutatkozott.

A mozifilmek mindent elsöprő sikere óta vágyunk arra, hogy végre videojáték formában is beléphessünk a Marvel univerzumba, és a Bosszúállók oldalán küzdhessünk a gonosz ellen. Ez nemsokára megvalósul, ugyanis jön a hivatalos Marvel’s Avengers játék, ami igazi szuperprodukciónak ígérkezik. Egyszerre dolgozik rajta a Crystal Dynamics (Tomb Raider trilógia), az Eidos Montreal (Deus Ex), a Nixxes Software (Tomb Raider konverziók) és a Crystal Northwest. Négy stúdió hozza tető alá 2020 egyik legnagyobb játékát.

A Marvel’s Avengers története szerint a Bosszúállók csapata (Vasember, Amerika Kapitány, Fekete Özvegy, Bruce Banner / Hulk és Thor) ünnepélyes keretek között épp saját, vadonatúj főhadiszállásukat, és repülő anyahajójukat mutatják be. Ám hirtelen baleset, majd ennek nyomán világméretű katasztrófa történik. Bár a Bosszúállókat jól láthatóan tőrbe csalták, a világban többé nem tűrik meg őket, így a csapatot feloszlatják. Öt évvel később azonban a világ végveszélybe kerül, és az emberiségnek nincs más esélye a túlélésre, csak a szuperhősök, akik így újból összeállnak, hogy megküzdjenek a valódi gonosszal.

A Bosszúállók egy epikus akció-kalandjáték lesz, amely ötvözi a filmszerű történetmesélést a nagyszabású egyjátékos kampánnyal és a kooperatív játékkal. A trailer nem CG, hanem a játék motorjával készült, így hasonló látványra és átvezetőkre számíthatunk a végleges verzióban is.

A Marvel’s Avengers 2020. május 15-én jelenik meg PC-re, PS4-re és Xbox One-ra is. Ha tetszett, amit láttál, nálunk már elő is rendelheted a játékot. Bosszúállók, gyülekező!



További tartalom betöltése.