Elégedett vagy a szolgáltatásainkkal? Ha igen, szavazz ránk az Ország Boltja 2023 versenyen! A SZAVAZÁSHOZ KATTINTS IDE.
Az E3-on láthattuk a Sony elképzelését a next-gen konzolról, ami nem kiseb célt tűzött ki maga elé, mint a közösségi funkciók bevonását a játékvilágba. Ezen kívül egy igazi erőgépet kapunk, ami olyan világok életre keltésére képes, amikről pár éve még álmodni sem mertünk. A jelenleg előrendelhető játékokért és további információkért kattints beljebb!
A PlayStation 4 konzol és a hírben szereplő játékok már előrendelhetőek webáruházunkban!
Maga a PS4 egy kicsit futurisztikus, döntött dizájnnal érkezik, a motorháztető alatt pedig egy kisebb erőmű lapul. A gép mellé egy új formatervezésű kontrollert kapunk, s még azt is elárulták a fejlesztők, hogy egy érintőképernyővel és fejhallgató csatlakozóval is ellátták az eszközt, a "share" (vagyis megosztás) gombról nem is beszélve.
A konzolról továbbá kiderült, hogy kiemelt szerepet kapnak majd a közösségi rendszer, illetve a Gaikai (felhő-alapú stream) szolgáltatásai is.
Bővebb információkat Kiemelt Médiapartnerünk cikkében olvashattok a PS4-ről, ehhez erre tessék: Sony E3 összefoglaló
A konferencia második felében bejelentésre kerültek az új konzolra elsőként megjelenő játékok:
Killzone Shadow Fall
A Sony első bemutatott játéka, a Killzone széria következő része nagy sikereket ért el meglepően gyönyörű grafikájával és izgalmas játékmenetével.
Drive Club
Az Evolution Studios által bemutatott DriveClub ígéretük szerint új szintre lépteti a virtuális autóversenyzés világát, gyönyörű grafikájával és a belső nézetes vezetés előtérbe helyezésével.
Infamous Second Son
A Sony következő bemutatott játéka az Infamous szériát hivatott tovább éltetni, mégpedig felújított grafikával és egy új főhőssel.
The Witness
Az indie kategória a The Witness játékkal képviseltette magát, mely eddig a műfajtól nem szokványos grafikával mutatta meg magát.
Knack
A Sony Japan gondozásában készült Knack egy Pixar stílusú játék lesz, mely kicsiknek és nagyoknak egyaránt kellemes időtöltést szeretne biztosítani, mindezt persze a következő generációs játékokra jellemző kiemelkedő grafikával.
Deep Down
A Capcom egy meglepően realisztikus fantasy játék előzetesével, a Deep Down-nal hozakodott elő a konferencián.
Watch Dogs
A Ubisoft bejelentette, hogy a trailerekből már ismert Watch Dogs PlayStation 4 konzolra is ki lesz adva.
Destiny
Az Activision legújabb produkciójával, a Bungie által fejlesztett Destiny-vel mutatta meg, hogy jövőre is készülhetnek a vérbeli FPS játékosok.
The Elder Scrolls Online
A következő Elder Scrolls rész, immár MMO-ként éled újra.
The Crew
Az autósüldözések mekkáját ígéri az Ubisoft nekünk, ebben a látványos alkotásban.
Star Wars Battlefront
A DICE logót látva mindenki egy minőségi Star Wars-játékra számíthat.
Tom Clancy's The Division
A show egyik nagy meglepetése, a városi harcok izgalmait varázsolja képernyőnkre.
Mirror's Edge 2
A kultikus első rész után, újra bevehetjük a futurisztikus város legmagasabb épületeit.
Mad Max
Az apokalipszis utáni világ hátborzongató képét tárja elénk a klasszikus filmet feldolgozó Mad Max.
The Order 1886
Újabb szörnyvadászok keltették fel érdeklődésünket, a csodás grafika és a prögős játékmenet miatt nagyon ígéretesnek tűnik ez az alkotás.
A játékokról bővebb információkat a GAMERS.hu oldalán olvashattok, a következő linkre kattintva -Sony E3 összefoglaló
Az "Azonnali vásárlás" gombbal a profilodban megadott módon, egyetlen kattintással leadhatod rendelésed.