img

Harcolj az elnyomás ellen az Assassin's Creed Syndicateben

Idén sem maradunk új Assassin’s Creed-játék nélkül, amely ezúttal a viktoriánus kori Londonba kalauzol el minket, méghozzá rögtön két főszereplő társaságában, a sorozat jól ismert sajátosságaival a középpontban. 

Az alábbiakban minden részletet megtudhatsz a játékról!

Az Assassin’s Creed Syndicate története 1868-ban, az ipari forradalom idején játszódik, ennek megfelelően rengeteg ipari vívmány, gőzgépek, elektromos áram és újabb fegyverek színesítik utunkat a játékban, amelyben az Orgyilkos Testvériség oldalán ismét a Templomos Rend ármánykodásait próbáljuk megakadályozni.

A kampányt Jacob és Evie Frye irányításával fedezhetjük fel, akiket külön-külön is terelgethetünk, és szabadon váltogathatunk közöttük annak függvényében, hogy az adott helyzet vagy küldetés melyikük sajátos képességeit igényli majd.

A viktoriánus kori Londont a játékban egykori sajátos hangulatával és sajátosságaival fedezhetjük fel, így az Assassin’s Creed Syndicate elég melankolikus összképet fest, miközben a kor legnagyobb gondolkodói mellett olyan ismert helyszíneket is felfedezhetünk, mint a Big Ben vagy a Szent Pál Székesegyház.

A sorozat legújabb tagja minden eddiginél összetettebb és intenzívebb élmények kínál, méghozzá olyan újdonságok által, mint a lendületesebb harcok, a gyors lőfegyverek, a gőzmozdonyok vagy éppen a lovas kocsik megjelenése.

Rendeld meg a játékot még ma és éld át a viktoriánus London nyújtotta izgalmakat.

Az Assassin's Creed Syndicate PC-s kiadása november 19-én érkezik!

Ha a játékkal kapcsolatos legfrissebb hírekre vágysz, vagy egy aktív gamer-közösség részévé akarsz válni, csak csatlakozz Facebook oldalunkhoz!



További tartalom betöltése.