Nintendo 2DS (Fehér és Piros) + Yo-Kai Watch - ismertető
Nintendo 2DS (Fehér és Piros) + Animal Crossing New Leaf Bundle tartalma:
- Nintendo 2DS alapgép (Fehér és Piros)
- Animal Crossing New Leaf játékszoftver
- Nintendo 2DS stylus
- 4 GB-os memóriakártya
- AR kártyák
- AC Adapter
A Nintendo úgy határozott, hogy a Nintendo 3DS mintájára elkészítenek egy sokkal olcsóbb kézi konzolt is a játékosok számára, hogy azok is élvezhessék a masinára megjelenő videojátékokat, akik nem tehetik meg, hogy beruházzanak a kurrens generáció legsikeresebb handheld-jére.
Ennek köszönhetően megszületett a Nintendo 2DS, ami a 3DS egy sokkal olcsóbb, egyszerűbb, ezáltal pedig a japánok reményei szerint sokkal szélesebb közönséghez is eljutó változata. A két konzol közötti legnagyobb hasonlóság, hogy ugyanazt a játékkínálatot érhetjük el hozzájuk, ellenben az olcsóbb árkategóriának természetesen ára is van.
A Nintendo 2DS ugyanis nem rendelkezik kinyitható, illetve kihajtható kijelzővel, aminek köszönhetően a konzol sajnos elesik a 3DS egyik legnagyobb és legjobb újdonságának tekintett opciótól, avagy a szabad szemmel is átélhető 3D-élménytől, amivel minden egyes videojáték szó szerint a szemünk előtt elevenedhetett meg.
Ezt az állítást hivatott alátámasztani, hogy a Nintendo 2DS ugyanúgy rendelkezik érintőképernyővel, ami lényegesen sajátosabbá teszi a játékélményt, de a kamerának, valamint az AR-kártyáknak köszönhetően olyan alkotásokat is megvásárolhatunk hozzá, amelyek a kiterjesztett valóság technológiájának köszönhetően saját szobánk közepén elevenednek majd meg előttünk.
- A Nintendo 2DS képében egy a 3DS hardverét használó kézi konzolt köszönthetünk, ami nem csak olcsóbb lett, hanem küllemét tekintve is megújult!
- Éld át te is az összes 3DS-re megjelent és megjelenő játékot Nintendo 2DS-en, egyedül a szabad szemmel átélhető 3D-élményről kell lemondanod!
- A Nintendo 2DS segítségével a család minden tagja megtalálhatja számításait!
- Válaszd a fehér és piros színekben pompázó Nintendo 2DS-t, hogy elkápráztathasd barátaidat az őrült színkombinációval!
Yo-Kai Watch
Gondoltál már arra, hogy milyen lenne, ha te magad építhetnéd meg álmaid városkáját, ha te lehetnél ott a polgármester, mindemellett pedig te segíthetnél mindenki ügyes-bajos dolgain? Amennyiben igen, álmaidat most az Animal Crossing New Leaf keretein belül válthatod valóra!
A kizárólag Nintendo 3DS-re érkező kalandban ugyanis mi építhetjük, szépíthetjük és bővíthetjük saját kis városkánkat, de természetesen otthonunkat is, polgármesterként azonban nem csak az építkezésről, hanem a lakók problémáiról is nekünk kell gondoskodni, akik bőszen keresnek is majd minket megoldandó ügyeikkel.
Csatlakozók:
- AC Adapter
- 3.5 mm-es output jack
- Beépített vezeték nélküli Wi-Fi
Specifikáció
Gép kiadása | - |
---|---|
Háttértár mérete | - |
Háttértár típusa | - |
Kontrollerek száma | - |
Wi-Fi | - |
Headset | - |
HDMI kábel | - |
Mozgásérzékelő | - |
Ajándék előfizetés | - |
USB csatlakozók száma | - |
AV kábel | - |
3,5 mm-es Jack kimenet | - |
Bluetooth | - |
Digitális kimenet (optikai) | - |
HDMI bemenet | - |
HDMI kimenet | - |
Komponens kimenet | - |
Optikai meghajtó típusa | - |
Multimédia lejátszás | - |
Ethernet port | - |
SD kártya olvasó | - |
Online többjátékos mód | - |
Gép színe | - |
Extrák | - |
Mellékelt játék | - |