img

XCOM 2 megjelenés és előrendelés

Ha az idegenek megszállják a Földet, egy jó hazafi nem tehet mást, minthogy felveszi a fegyvert, és harcba száll velük. Az XCOM Enemy Unknown folytatásában egy ilyen elkeseredett háborúnak válhatunk részeseivé.

Az XCOM 2 története mintegy két évtizeddel azt követően veszi kezdetét, hogy az emberiség feladta a küzdelmet a földönkívüli seregekkel szemben. Az XCOM erők ekkorra már felmorzsolódtak, az életben maradtak pedig azóta is szökésben élik mindennapjaikat.

"...az emberiség feladta a küzdelmet a földönkívüli seregekkel szemben."

Távol az idegenek által felépített és átformált nagyvárosok zajától azonban már szerveződik az ellenállás, amely az egykori harcosokkal a középpontban, szervezetten, kisebb gerillatámadásokkal próbálja meg kiűzni az idegeneket a bolygóról.

A játék minden téren a nagyszerűen sikerült és több díjat bezsebelt előd sajátosságait álmodja tovább, így újfent minden egyes ütközet előtt össze kell válogatnunk saját különítményünket, felvértezni őket fegyverekkel és felszerelésekkel, gondoskodni fejlesztésükről, a pályákon pedig taktikai érzékünk kihasználásával úgy irányítani őket, hogy győzelmet arathassanak a többszörös túlerővel szemben. A hab a tortán pedig ismét a többjátékos mód lesz, amelyben nemcsak emberi, hanem idegen egységeket is beválogathatunk csapatunkba az örömjátékhoz.

Rendeld elő az XCOM 2-t még ma, és garantáltan már a megjelenés napján nekiláthatsz az ellenállás szervezésének, valamint az idegenek elleni háborúnak egy igazán taktikus és izgalmas taktikai stratégia keretein belül.

Ha a játékkal kapcsolatos legfrissebb hírekre vágysz, csatlakozz Facebook oldalunkhoz, ahol egy aktív gamer-közösség is vár rád!



További tartalom betöltése.