home magunkrol
twitter facebook rss
26aug/100

Singularity – Urald az időt, urald a jövőt!

singularity-logo

Eleinte úgy tűnhet, hogy a Raven Software legújabb FPS játéka nem tud újat mutatni a játékosoknak, de engem teljesen lenyűgözött az a speciális fegyver, amellyel újra tudjuk építeni az évek során tönkrement tárgyakat. A történet 2010-ben kezdődik egy titkos orosz szigeten, ahol egy új elemet fedeztek fel, amit „E99”-nek neveztek el és csak ezen a kicsiny földrészen található meg az egész Földön. Amikor átvesszük az irányítást a főszereplő (Renko) felett egy helikopter baleset túlélőjeként kell boldogulnunk. Ahogy haladunk előre a horrorisztikus városban elérjük a szigeten lévő orosz kutatóintézetet, ahol megszerezzük a „TMD”-et ami egy időmanipuláló fegyver amelynek másodlagos funkciójával tárgyakat vihetünk másik helyre ezzel segítve az előrehaladásunkat. Innentől kezdve figyelhetünk a félig nyitott garázskapukat, amiket meg tudunk emelni egy doboz segítségével, és így titkos helyekre juthatunk. Ezt a fegyvert akár az ellenfeleinken is használhatjuk, akikből így szempillantás alatt hamu lesz, esetleg a fedezéküket bomlasztjuk le, majd építjük vissza és máris használhatjuk mi a lövedékek előli búvóhelynek. A játék másik érdekessége, hogy alkalmanként vissza kell mennünk az időben 1955-be, hogy ott változtassunk a jövőn, esetleg csak azért mert csak így tudunk előre haladni a romok miatt. A történet érdekessége még a különböző befejezések. Egészen a játék végéig mi vagyunk a jófiúk, de amint elérjük a végét döntés elé állítanak minket, hogy jó, rossz esetleg semleges befejezése legyen a játéknak. Egy kis ajándék a készítőktől a Lost-ból ismert kerék, amit Benjamin és Locke is használt.

A multiplayer részben kétféle játékmód elérhető a játékosok számára. Az egyik egy szokásos Team Deathmatch, amelyben a katonák és mutánsok oldalán is megpróbálhatjuk győzelemhez segíteni a csapatunkat a különböző „kasztok” segítségével. Ennek a módnak az érdekessége, hogy míg a katonákkal FPS nézetben kell menni addig a szörnyeknél mindezt TPS-ben kell kivitelezni. A másik lehetőség az „Extermination” nevet viseli, amelyben a katonáknak ellenőrzőpontokat kell elfoglalniuk, míg a mutánsoknak meg kell védeni ezeket a helyeket. Ebből kiderül, hogy a többjátékos módban elengedhetetlen a kommunikáció, az időzítés és a csapatmunka. PS3 játékok vásárlása a GameShop szaküzletében, ha pedig az Xbox 360 játékok érdekelnek akkor is a GameShop-ban a helyed!

Személyszerint én nem csalódtam a játékban annak ellenére, hogy sok játékhoz lehetne hasonlítani, valamint elég rövidre sikeredett. Viszont a története annyira jól sikerült, hogy teljesen lebilincselt a játék elé. A táj egyenesen szemet gyönyörködtető látványt nyújt. A tárgyak és élőlények öregbítésének valamint fiatalításának megvalósítása szerintem lenyűgözőre sikeredett. Összességében egy nagyon pörgős FPS játékot kaptunk, amelyben a idő manipulálása elengedhetetlen.

VN:F [1.9.3_1094]
Rating: 10.0/10 (4 votes cast)
VN:F [1.9.3_1094]
Rating: +3 (from 3 votes)
24aug/104

Razer Onza – a profi gémerek betiltanák

A Razer már kötelező márkanév lett az igazi PC gamerek számára. Csilli-villi gamer billentyűzetek, hiperérzékeny programozható egerek, 5.1-es fejhallgatók és még megannyi más szemet gyönyörködtető gamer-eszköz került már forgalomba a zöld kis Razer logóval fémjelezve. Azonban a CES (Consumer Electronics Show) óta már nyílt titok, hogy a konzolpiacra is hasonlóan magas színvonalú termékekkel akarnak betörni, méghozzá egy saját fejlesztésű Xbox 360 kontrollerrel, a Razer Onza-val.

A Razer Onza két plusz programozható gombot (a két trigger fölött) kapott, 4,5 méter fonott bevonatú kábellel (nagyobb védelmet nyújt a kontakthibák, törések ellen), érzékenyebb irányítópaddal, valamint állítható analógkar érzékenységgel. Az analógkarok érzékenységét egy az ujjunk alatt lévő gyűrűforma csavargatásával állíthatjuk be. A csavargatással hatalmas különbségeket észlelhetünk, gyorsan és precízen tudunk alkalmazkodni játékról-játékra az adott szituációkhoz. A Start és Select gombok és lejjebb kerültek, sokkal kényelmesebben érhetjük el őket a hüvelykujjainkkal a kontroller közép-alsó részén. A gombok nagyobbak és szélesebbek is lettek, hogy a játékos kényelmesen elérhesse őket. A triggerek felett plusz LB és RB gombok találhatóak a már meglévők alatt. A két plusz bumper ötletesnek tűnik, ám sokadszorra is nehéz hozzászokni. Nincsenek útban, de körülményes észben tartani, hogy melyik éppen mire való, mire állítottuk be. Hosszabb játékidő után biztosan nőne az ember elégedettsége és hasznosítani tudná könnyedén a két plusz gomb előnyeit, de minden kezdet nehéz.

Az egyik hátrány a már említett 4 és fél méteres kábel. Vezeték nélküli verziót nem készítettek, ez pedig eléggé problematikus tényező, mivel az összes gyári common kontroller már vezeték nélküli elérést biztosít.

A másik gond már valamivel súlyosabb (hiszen a kábelprobléma csak a kényelmet tekintve jelenthet hátrányt). A Major League Gaming egy észak-amerikai profi videojáték liga, akik hivatalos videojáték bajnokságokat rendeznek az USA-ban és Kanadában, ezeket a nemzeti tv-csatornákon is élőben közvetítik. Az MLG úgy döntött, hogy kitiltja a Razer Onza kontrollerét a versenyekből arra a tényre hivatkozva, hogy a két plusz gomb túl könnyen programozható.

razeronza2

Az MLG felelőse Killa KC a következőt írta ezzel kapcsolatban:

A nagy probléma a két extra gombbal, hogy túl könnyen moddolhatják a játékosok anélkül, hogy mi azt észrevehetnénk. A Modderek képesek lesznek majd a plusz gombokat Rapid Fire-re, makrózásra és egyéb csalásnak minősülő tevékenység végrehajtására módosítani. Nem tudjuk leellenőrizni az összes játékost, hogy megbiztonyosodjunk arról, hogy nem csalnak.  Persze a módosításokat a Microsoft Xbox 360 kontrollerével is meg tudják tenni, de azzal csak úgy, ha egy alapvető gombot is eltávolítanak, ami pedig meglátszik. A játékosok nagyon sok pénzt adnak ki a módosított kontrollerekért, hogy előnyben legyenek társaikkal szemben és szabadon használhassák a Rapid Fire-t és a makrót. A Razer Onza lehetetetlenné tenné számunkra, hogy kiszűrjük a csalókat.

Kérdések:
1. Ti használtok bármiféle Razer terméket? Mik a benyomások? Túl drága, hamar tönkremegy, kontakthibás lesz vagy alapfeltétel egy hardcore gémer számára és az ára garantálja a minőséget?
2. Mit gondoltok a módosított kontrollerekről? Használtátok már, hallottatok róla?
3. Tetszik vagy nem a Razer Onza?

VN:F [1.9.3_1094]
Rating: 9.9/10 (8 votes cast)
VN:F [1.9.3_1094]
Rating: +6 (from 6 votes)
22aug/101

Dragon Age 2 – A sötétség erői újra mozgásban

Engedjétek meg, hogy bemutassam az első részt azoknak, akik nem ismerik. A Dragon Age egy olyan világban játszódik, ahol az elfek, törpök és emberek mágiával és vassal vívják csatáikat a sötétség erőivel szemben. A főhősünk előtörténete az alapján változik, hogy milyen fajjal és milyen kasztot kezdünk. Így már rögtön az elején többféle kezdésben lehet részünk. Mindegyiknek megvan a maga bája és annyira magával tudja ragadni az embert, hogy szinte képtelenség abbahagyni. Az igazi kalandozásainkat a „Gray Warden” titulus megszerzése után kezdjük meg. Engem teljesen elvarázsolt a történet és a kor megvalósítása.

A második rész a most bemutatott trailer alapján jóval ütősebbre sikeredik majd az elődjénél, aminél jobb hírt talán nem is kaphatnának a szerepjáték rajongók. A grafika is kapott egy kis ráncfelvarrást, aminek köszönhetően még stílusosabb és szemet gyönyörködtetőbb lett a környezet, valamint a karakterek. A harcrendszer is látványosabb lett, mint az első részben és a gyors kitérő manővereknek köszönhetően hírtelen azt se fogjuk tudni a történet kezdetekor, hogy melyik játékot is kezdtük el. Az ellenfeleink ezeknek az újításoknak köszönhetően az eddigieknél is jobban fogják nehezíteni az előre haladásunkat. A párbeszédben továbbra is többféle variáció közül választhatunk a komolytalantól a szellemesig, amelynek következtében a játékosok igazán magukat adhatják.

VN:F [1.9.3_1094]
Rating: 9.8/10 (5 votes cast)
VN:F [1.9.3_1094]
Rating: +4 (from 6 votes)
18aug/100

Portal 2 – A torta vadászat folytatódik

portal_2_logo-1

Először is egy kis emlékeztető az első részből! A Valve talán legfurcsább újítása a játékban a „fegyverünk” aminek segítségével nem golyózáporban részesíthetjük az ellenfeleinket, hanem térkaput nyithatunk, amelyekkel a legrafináltabb módon győzhetjük le a különböző szintek akadályait. A „fegyverünk” másodlagos feladata a Half-Life 2-ből ismert antigravitációs eszköz. Ahogy egyre több információt tudtunk meg a kísérletről, amelynek mi vagyunk az alanyai, úgy lettek egyre nehezebbek a szintek és így ismertük meg az egész épületkomplexust és az azt irányítása alatt tartó robotot.

A második rész 2010-es megjelenését elhalasztották 2011. február 9-re. A teaser alapján most sokkal nehezebb dolgunk lesz. A hivatalos bejelentés szerint a folytatás jóval hosszabb lesz elődjénél. A régi jól bevált fejtörő elemek mellett újak is szerepet kapnak. Ilyen például az a speciális kocka, amellyel hősugarakat kell eltéríteni, vagy a különféle ugrást és futást segítő folyadékok. Személy szerint már nagyon várom és remélem, hogy legalább annyira letud majd kötni mint az elődje.

A Sci-fi FPS megjelenik Xbox 360-ra, Playstation 3-ra és, ahogy az első rész is: PC-re.

VN:F [1.9.3_1094]
Rating: 9.8/10 (4 votes cast)
VN:F [1.9.3_1094]
Rating: +4 (from 4 votes)
13aug/100

Kinect Joy Ride – vérszegény élvezet

A Kinect Joy Ride szórakoztat, magával ragad és leköti az egész családot. Legalábbis ezt sugallja az újonnan bemutatott Joy Ride promo video. Látván a boldog arcokat és a kissé bugyuta játékmenetet valószínű, hogy a hardcore gémerek nem fogják halálra izgulni magukat a megjelenésig. Persze, a Microsoft nem a hc vagy átlagos gamereket célozta meg a JR-el, hanem a casual piacot, ahol majd szinte felzabálják az érdeklődők ezt az élvezetes versenyzős "micsodát".

A "micsoda" jelen esetben nem a nyelvtani, fogalmazásbéli hátrányaimat óhajtott hangsúlyozni, hanem azt az elégedetlen mosollyal vegyített és zavarodott állapotot, amikor megpróbálom meghatározni a játék besorolását. Mondhatnám, hogy arcade autóverseny, de nem szívesen tenném egy genre-táborba pl. a Need For Speed-el. Azt hiszem, ez a gamer-pályafutásom vége.

Sajnálom Kinect Joy Ride, én nem szeretlek.

Megj. a szerk.: Aki nem olyan elkeseredett és gyötrött szívű gamer, mint a cikk szerzője, annak elérhető lesz a játék novembertől a boltokban.

VN:F [1.9.3_1094]
Rating: 6.0/10 (3 votes cast)
VN:F [1.9.3_1094]
Rating: +1 (from 3 votes)
12aug/100

Európa érkezik a Deadly Premonition

A Rising Star Games nemrégiben bejelentette, hogy elvállalják a Marvelous Entertainment által barkácsolt, meglehetősen kétes értékeléseket kapott, Xbox360 exkluzív horror játék kiadását az európai régiókban.Ugyanis a Rising Star és a Marvelous között született egy egyesség, miszerint az előbbi cég vállalja a játékok kiadását a PAL régiókban, ennek a szerződésnek lesz az első gyümölcse a negyedik üzleti negyedévben megjelenő Deadly Premonition.

"Látván, hogy az amerikai értékelések mennyire megosztották a játékosokat, biztosan Európában is vannak olyanok, akik saját maguk is ki szeretnék próbálni a játékot, és saját véleményt alkotni róla. [...] Kíváncsian várjuk, hogy milyen fogadtatása lesz a játéknak ezen régióban. " - nyilatkozta Martin Defries, a Rising Star Games ügyvezető igazgatója.

A Deadly Premonition egyike azoknak a játékoknak, amit vagy szeretni, vagy utálni lehet, a Destructoid például 10/10-es értékeléssel jutalmazta a játékot, holott az IGN csak 2/10-et adott neki. Előbbi egyenesen tanítani való mesterműnek, utóbbi pedig egy borzalmas játéknak mutatta be, a rossz kezelhetőségre, rossz játék ritmusra, borzalmas grafikára és hangokra hivatkozva, a Metacritic-en a jelenlegi állás 8.4 és 6.6 pont a játékosok, illetve a tesztelők részéről.

A Deadly Premonition egyébként egy nyitott világban játszódó (mint pl a GTA sorozat) akció-horror játék, melyben Francis York FBI ügynök szerepében kell nyomoznunk egy eldugott kis észak-amerikai városban, Greenvale-ben, ahol rituális módon öltek meg egy helyi kislányt. Érdekes játék lehet, gondold el azt, hogy összegyúrják a Siren: Blood Curse és a GTA4 játékokat, majd nyakon öntik egy kis Twin Peaks hangulattal, és a végeredményt pedig egyedi grafikával tálalják nekünk. Találtam hozzá egy remek trailert is, lehet nézegetni:

VN:F [1.9.3_1094]
Rating: 10.0/10 (2 votes cast)
VN:F [1.9.3_1094]
Rating: +2 (from 2 votes)
11aug/104

Harada-san: A Tekken film borzalmas!

Bizonyára sokan értesültetek már arról a (véleményem szerint elszomorító) hírről, miszerint hamarosan nézhető a nagy népszerűségnek örvendő verekedős játék, a Tekken moziváltozata.
Néhány kivételtől eltekintve a videojáték-mozi és mozi-videojáték adaptációk minőségileg leginkább a középkategória alját súrolják, a különböző internetes jósdák ( a témával foglakozó fórumok) szerint jelen esetben sem lesz ez másképp. Ezt a rossz előszelet erősíti a Namco egyik főembere, Katsuhiro Harada (a Tekken játékok producere) egyik Twitter-es csiripelése is:

"Az a hollywoodi film borzalmas. Nem volt lehetőségünk felügyelni a film készítését (meglehetősen szigorú volt a szerződés) egyáltalán nem is érdekel a dolog."

A film Európában szeptember elsején jelenik meg, addig lehet böngészni a külföldi értékeléseket, és bőven el lehet dönteni, hogy megéri -e a mozijegy/DVD árát. A végére pedig egy hangulatos trailer, melyben visszaköszönnek a népszerű karakterek és megismerhetjük a történet alapját. A videó alapján nem egy Z kategóriás filmet várna az ember...

VN:F [1.9.3_1094]
Rating: 8.3/10 (7 votes cast)
VN:F [1.9.3_1094]
Rating: +4 (from 6 votes)
10aug/100

Ace Combat: Assault Horizon – határ a csillagos ég

A Ace Combat 6: Fires of Liberation exkluzív, csak Xbox 360-ra való megjelenése sokak számára kedvezőtlen. Azt gondolnánk, hogy a Namco Bandai végre összekapja magát és felhagy a platformfüggő játékok gyártásával.

A jó hír az, hogy az új Ace Combat: Assault Horizon multiplatformos játék lesz (megjelenik PS3-ra és Xbox 360-ra is) és be kell, hogy valljam: hihetetlenül jól néz ki. A trailerből ítélve nem lesz hiány helikopterekből, porig rombolható környezeti elemekből, F-22 Raptorokból, lövedékből, robbanásból, Miami-ból. A felszállás szinte kötelező. A mozis elemek és a lassítások arra engednek következtetni, hogy a Project Aces vett néhány leckét a Sky Crawlers c. játéktól. Ez dícséretes, mivel a repülőkkel való körbe-körbe való pörgés néha unalmas tud lenni.

Az egyetlen aggodalmam a PSP-re megjelenő Ace Combat Joint Assault-al kapcsolatos. Az újonnan megjelenő játékban valós szituációkat és helyeket használtak fel, a fiktív világot háttérbe szorítva (az előző részekre a fikció alkalmazása volt a jellemzőbb). Miért is aggódom? Az igazi világ a realitáson alapszik, amiben kevés sikerrel találunk óriási repülőerődöket, cikázó lézersugarakat, nyálas melodrámát. Holnap például nem fogok egy jet fighterrel felrobbantani egy űrállomást. Ha gátlástalan katonai létesítmények vagy a "Ze Russians" ellen akarok harcolni, akkor újra végigjátszom a Tom Clancy's H.A.W.X.-ot.

VN:F [1.9.3_1094]
Rating: 8.6/10 (7 votes cast)
VN:F [1.9.3_1094]
Rating: +3 (from 5 votes)
9aug/100

Medal of Honor, “The Catalyst”

Ha már a mai napot Raam nevű szerzőkollégám a zene és a játék összefonódásának kiemelésére szentelte, gondoltam én is követem példáját és bemutatom nektek a népszerű Linkin Park együttes legújabb maxi lemezével egybekötött Medal of Honor promóciós videót. A Linkin Park tagjai sokszor járultak már hozzá hasonló akcióhoz, készült már velük pixeljáték iPhone-ra (8-bit Rebellion), valamint hangzásviláguk sikeres egyveleget alkot a CGI képezte környezettel.

Az október 15-én (PC-re, PS3-ra, Xbox 360-ra) megjelenő Medal of Honor-ból ebben a trailerben nem mutatnak igazán sokat, néhol élőszereplős bevágásokkal higítják fel a videót, valószínűleg nem akartak már most mindent megmutatni a kiéhezett célközönségnek. Az átvezetőkből kivágott részletek összeskiccelése azonban előre vetíti a várható játékélményt és sztorit. Nem esik le az állunk a videó láttán, de hézagpótlónak tökéletes.

A promóvideó elején látható idézet az igazi Tier 1-es csapat egyik tagjától való. Ez azért is lett kiemelve, mivel a játék vezető producere (Greg Goodrich) elárulta, hogy az elképzelésük/elvárásuk a hitelességre alapult. Ezen kitételnek megfelelően egy hihetetlenül bonyolult egyensúlyt kellett megalkotniuk azért, hogy a legrealisztikusabb képet tárják a játékosok elé a különleges egységek és azok küldetéseinek valós tényállásaira alapozva, valamint annak fényében, hogy ez csak egy videojáték, működő képletet hozzanak létre és ne essenek át egyik esetben sem a ló túloldalára. A játék történetéhez és küldetéseihez felhasználtak beszámolókat, pl. az US Navy SEALs csapatától, hogy igazán valós képet kapjunk a katonai műveletek végrehajtásának rendszeréről. Goodrich egy meglehetősen kapós frázissal élt a mission-ökkel kapcsolatban, szerinte fontos egy-egy küldetésben "a szike és a nagykalapács" közös jelenléte. Kell, hogy a körülöttünk lévő harcokat individuális szemszögből kezeljük, ugyanakkor nagy rálátással legyünk az akcióra és, ha kell precízitásunkról adjunk tanúvallomást, ugyanakkor megálljuk a helyünket a pusztításra kiélezett hadjáratoknál.

Az őszi megjelenést én személy szerint már nagyon várom.

VN:F [1.9.3_1094]
Rating: 8.7/10 (7 votes cast)
VN:F [1.9.3_1094]
Rating: +3 (from 5 votes)
7aug/100

Epic Mickey és a mozgásérzékelés

Az idei évben lezajlott E3, ami köztudottan a világ legnagyobb gémer-rendezvénye, hozta a tőle megszokott színvonalat, de talán egy kicsivel lemaradt az eddigi évekhez képest. A szellemes megnyilvánulások, nagy röhögések és sztárvendégek persze  most sem maradhattak el. A játékosokat izgatottá tévő beharangozók és játékelőzetesek is akadtak bőven, melyek egyike a Nintendo sajtókonferenciáján bemutatásra került Epic Mickey című exkluzív Wii-re készült játék.
Warren Spector (Deus Ex és a System Shock alkotója) a Disney egyik legkiemelkedőbb karakterét választotta, hogy egy új, káprázatos színkavalkáddal és fordulatokkal teli világot teremtsen. Sajátossága, hogy kombinálja a szerep-, kaland- és platformjátékokat. Esélyt ad arra, hogy hatással legyünk a körülöttünk lévő világra és annak népességére.
Epic Mickey kalandjainak csak Wii konzolon való elérhetőségét azzal indokolja Spector, hogy a játék igényli a mozgásérzékelő technika meglétét. Azonban most, hogy a PS3 és az Xbox 360 a Move-al és a Kinect-el megfelel az igényeknek, jogos a felvetés, hogy ezekre a konzolokra is megjelenik-e majd? Spector a következőképpen nyilatkozott:"A Move és a Kinect megjelenése előtt biztosan nemet mondtam volna, mivel a játék alapjai a mozdulatainkban rejlenek. Most viszont technológiai szempontból nincs akadálya a megvalósításnak. Ez a döntés azonban fölöttem áll. Már nagyon régóta igazi Nintendo rajongó vagyok, az általuk kiadott Zelda játékok az örök kedvenceim maradnak.  Mi viszont úgy döntöttünk, Epic Mickey kizárólag Wii-re fog megjelenni és ezzel semmi gondom nincsen."
Zárásképpen azt jegyezném meg, hogy az rendben van, hogy vannak újonnan készült játékok, amiknél nélkülözhetetlen a mozgással való irányítás, de a nagy klasszikusok, mint például Mickey egér vagy a többi Disney karakter visszatérhetnének a nappalinkba anélkül is, hogy ott kelljen a tévé előtt lóbálnunk magunkat. Ne értsetek félre, szívesen fogok majd Mickey irányítása közben lötyögni a Wii Remote-al a kezemben, de hasonlóan jól szórakoznék mondjuk egy 2D-s Csipkerózsika játékkal PS3-on, vagy ha lenne egy online Disney szerepjáték. Mindenesetre örülök, ha úgy alakul, hogy a klasszikus mesék videojátékokba öntve térnek vissza majd a köztudatba. Ezt a valószínűsíthető utat nyitja meg számunka Epic Mickey. Várom már, hogy kipróbálhassam :)
Megjelenés várható ideje 2010 vége.
Epic Mickey

VN:F [1.9.3_1094]
Rating: 8.0/10 (5 votes cast)
VN:F [1.9.3_1094]
Rating: +2 (from 6 votes)
5aug/105

Red Dead Redemption, egy vadnyugati igazságosztó bőrében (beszámoló)

Egy  személyes vallomással kezdeném: sosem rajongtam a western filmekért. Charles Bronson és Clint Eastwood, a tipikus kocsmai jelenetek vagy a Cattleman revolverek fegyvertáskából való görcsös előrántogatása szégyenszemre sosem hozott lázba. Talán az egyetlen, amit szerettem, azok a főszereplő hatásos belépőjénél hallható western csizmák robosztus zöreje. Ezen előítéletekkel felfegyverkezve, úgy döntöttem hagyom, hogy a Rockstar Games San Diego fejlesztői elkalauzoljanak egy számomra idegen és ezáltal kellően jelentéktelen világba.

Az alapok:

A RDR történetéről nem szívesen árulkodom, hiszen az önmagában is brilliáns, humoros és drámai. Az alap történet szerint megérkezünk New Austinba, két öltönyös, kellően unszimpatikus fickó társaságában, majd egyedül útrakelünk Fort Mercerbe elintézni egy régmúltba visszanyúló személyes ügyünket. Ez az akció nem túl sikeres, kudarcot vallunk, majd a MacFarlane Ranch barátságos légkörében egy bizonyos Bonnie MacFarlane nevű hölgy társaságában térünk magunkhoz. Bonnie fontos szerepet játszik a ranchon töltött életünkben, hiszen az ő segítségével tudhatjuk le a tutorial mission-öket. Miután az alapokat megtanultuk, megkezdhetjük utazásunkat eme sajátos élményekkel teli világban.

A lehetőségek:

Mint ahogy a GTA eddig összes részében, itt is megannyi lehetőségünk akad. Van egy óriási bejárható terület, megannyi különféle környezet, valamint az ezekhez társuló váratlan szituációk. Az első, ami magával ragadott, az az ezáltal a játékosnak adott szabadságélmény. Vadászgathatunk a naplementében, lovagolhatunk a semmittevés rejtélyekkel teli mélységében. Akármit teszünk, valami mindig történik. Az utunkon mindig megállítanak majd, hogy segítsünk egy bajba jutott hölgynek, esetleg fuvart kérnek tőlünk. Szinte minden él és lüktet. A játékban még virágokat gyűjtögetni sem tudunk nyugodtan, hiszen mindig van valaki, aki számít a segítségünkre. Innentől már a mi választásunk, hogy mit kezdünk a felkínálkozott lehetőséggel.

A küldetések:

A főmissionöket nem hanyagolhatjuk el, ha szeretnénk a story-lineban előrébb jutni és a mapon újabb területeket felfedezni. Vannak mellék missionök is, amik legtöbbször nagyon humorosak, irónikusak és kellően emberközelire sikerültek. A dialógusokból John Marstonról nagyon sok mindent megtudhatunk, ezáltal egyre közelebb kerülhetünk karakterének megismeréséhez. A fő küldetések átvezetői hasonlóan nagyon jó humorral fűszerezettek, egyik kedvenceim voltak a sírásó, Seth Briars megnyilvánulásai. Egy idő után a történet szinte nem hagy nyugodni, egy részünk Mr. Marstonná válik. A vége olyan drámai hatású, amilyet még soha nem tapasztaltam. A credits-nél szinte úgy éreztem, nem biztos, hogy alkalmam lesz ilyen katarzist átélni még egy játék után.

A látvány:

Tökéletesen harmonizáló színek, kellően vadnyugati beütés, szinte egyedi megjelenés, mely oly hangulatot szül, ami segít ösztönösen belefeledkezni a John Marston-féle életérzésbe. Az egész légkör szinte vibrál, minden mozog, minden körbevesz. A kis tatuktól kezdve a lovakig, a robosztus házak, Armadillo ranch, valamint Tall Trees havas területei is tökéletes textúrákkal lettek megvalósítva. Az időjárás, az éjjelek és nappalok váltakozása nagyon látványos, szinte más hangulat övezi a reggeli és az esti tájat, vagy az esőt és a tűző napot. Az NPC-k és John Marston (a főszereplő) ruházata és kidolgozottságának mértéke is bőven megfelelt a Rockstar Games-hez fűzött elvárásaimnak, hiszen a GTA részekkel igazán magasra tették a mércét.

A területek:

Megannyi különböző területet fedezhetünk fel kalandos utunk során. Armadillo például barátságos külleme miatt nálam központi szerepet játszott a területek közül. De ott volt még a dimbes-dombos Rio Bravo, Gaptooth Ridge az elhagyatott kis házacskával, a havas Tall Trees a sok ádáz nagy medvével. Eljuthatunk az akkori technikai újítások fellegvárába, a teljesen újszerű, betonozott és nagy épületekkel teli városba, Great Plainsbe is, ahol már autók is vannak, nem csak a lovaskocsi jelenti az egyetlen gyors közlekedést. A mapon azonban szinte az egész déli részt mexikói területek foglalják el. Pl. Perdido, Punta Orgullo, Diez Coronas, aminek teljesen más karakterisztikája van, egyfajta mediterrán légköre. Ott mintha mindenki az ember rosszakarója lenne, de persze ott is akadnak majd szövetségeseink, humoros párbeszédek, valamint egy segítségünk által kirobbantott elnyomás elleni forradalom. Mindegyik terület teljesen sajátos, más karakterek, állatfajok, más környezeti tényezők. Mégis mindez hihetetlenül jól működik együtt, sokszor inkább 10 percig csak lovagoltam, csak hogy gyönyörködhessek, és nem a gyorsabb utazási lehetőségeket (campsite vagy stagecoach) választottam.

Hírnév és Becsület:

A játék elejétől egy Fame és Honor jelzésű skála kísér minket végig utunkon, mely a mi behatásunkra, tevékenykedésünknek megfelelően változik. A Honort missionök és mellék missionök teljesítésével, idegeneknek való segítségnyújtással, rosszfiúk kiiktatásával, stb. növelhetjük. Viszont igen csökkenni fog, ha ártatlanokat gyilkolunk halomra, morálisan helytelenül cselekszünk, rabolunk vagy rendészeket ölünk. A Honor pontok azért válnak előnyünkre, mivel a körülöttünk lévő emberek kedvelni fognak, a bolti eladó pedig szivesen tesz nekünk árengedményeket. A Honor pontok növekedésével más más rangot érhetünk el, mindegyik más más tulajdonsággal ruház fel minket. A Fame általában egyenesen arányosan nő a Honor-al, de nem mindig. Például minigame-ek megnyerésével vagy banditák megölésével sokkal nagyobb hírnévre tehetünk szert. A hírnév egyik rangján (Gunslinger) körözés nélkül köthetjük el más lovacskáját. A minnél több becsület és hírnév pont megszerzésére nem kötelező külön figyelmet fordítani. Én legalábbis nem igazán törődtem vele, csak tettem, amihez kedvem támadt.

Az extrák:

Ha fel akarunk lélegezni egy-egy mission között, és csak úgy elmegyünk mondjuk vadászgatni vagy beülünk pokerezni, akkor miért ne tehetnénk mondjuk egy-egy új outfit-ért? A játékban vannak unlockolható ruházatok, melyekhez bizonyos kitételeknek meg kell felelnünk, hogy Marston bácsira ráadhassuk. Van például 4 challange: Sharpshooter, Survivalist, Master Hunter és Treasure Hunter. Mindegyikből level 10-et érhetünk el azáltal, hogy a szint leírásának eleget teszünk. A Sharpshooternél például az első szinthez le kell lőjünk 5 repülő madarat, a Survivalistnál 6 db Wild Feverfew nevű virágot kell szednünk, és így tovább. Az egyik outfitet (Legend of the West) csak akkor használhatjuk, ha mind a 4 challangeből 10-es rangot érünk el. A többi outfithez általában vásárolnunk kell valamit a boltban, nyernünk kell a minigame-ekben (póker, kocka, patkóhajítás, stb.) vagy mellék küldetést kell végrehajtanunk. Mindegyik outfit képe mellett találunk leírást, ami az elérendő pontokat taglalja. Én személy szerint képes voltam órákat tölteni csak a pókerrel vagy a kockázással, megunhatatlan. Akár a kockázással is megszerzett pénzünket elkölthetjük a legközelebbi boltban pl. vehetünk lovat. Nagy meglepetésemre az egyik leggyorsabb ló a Magyar Félvér (Hungarian Half-bred) is megvehető. Ha megesne velünk az a szörnyű baleset, hogy egy puma feltűnésmentesen megöli a lovunkat, miközben teljes áhítattal nyúzunk meg éppen egy farkast, akkor nem kell újra megvennünk az elhalálozott utazótársat, mivel ha már egyszer kicsengettük érte a bankót, csak fütyülünk és jön új helyette. Persze minnél több ideig sikerül megtartanunk egy lovat, annál több lesz a staminája, de ha nem akarunk pénzt költeni, akkor nyugodtan be is törhetünk egyet.

Achievementek:

Az achievementek nagyon jóra és ösztönzőre sikerültek. Pl. az összes minigame-hez vannak Xbox360-on 10 gamerpontot érők, vagy ott van az egyik kedvencem: a Dastardly. Az achievement megszerzése érdekében el kell lopnunk egy nőt, akit megkötözve le kell tennünk a vonatsínre, majd szép nyugodtan végignézni az elkerülhetetlent. Persze vannak komolyabb hangvételűek is, a küldetések teljesítéséért és az állatállomány gyérítéséért. Viszonylag könnyű gamerpontot vagy PS trófeát szerezni, ha eleget játszunk.

Multiplayer:

A Red Dead Redemption multiplayer részével július végén 6 holland fiatal megdöntötte a videojátékozás világrekordját. 50 órát töltöttek a Playstation 3-al karöltve az RDR közösségi hálójában, úgyhogy ebből is látszik, hogy mennyire nagy érdeklődésnek örvend. Az online rész is legalább annyira élvezhető, mint az egyjátékos, ha a haverokkal Duelezünk vagy Team Deathmatchet játszunk. Esetleg megismerhetünk egy RDR-t játszó leányzót is, akivel romantikusan lovagolhatunk a csodálatos naplementében, és máris mintha egy másik világba csöppennénk. A lovaglás persze alacsony szinten eléggé vicces és lassú, ugyanis utazótársul egy szamarat kapunk, ami nagyon aranyos hangokat ad ki, ámde nem egy fénysebességgel száguldó Kentucky Saddler. Az viszont kárpótol, hogyha kellő szintet elérünk, nagyon sokféle skin-t választhatunk karakterünknek, valamint megannyi további újdonságra is lelhetünk. Mindenkinek ajánlom, hiszen ritkán van része az embernek ilyen western-közeli élményben, pláne ha a barátai is csatlakoznak hozzá, akkor igazán nem tudja majd letenni a controllert.

A sokak által emlegetett nagy negatívum(?):

Az RDR megjelenése után egyre több video került fel a játékban lévő bugokról a különböző videomegosztó szájtokra. Sajnos nem tudok ennek a ténynek ellentmondani, talán ez az egyetlen igazi hátránya a játéknak. Persze minden játékban vannak kisebb-nagyobb hibák, de miközben játszottam, óránként biztosan találkoztam legalább eggyel. Volt amelyik kellően idegesítő volt: mission közben egy-egy olyan bug, ami meggátolt a teljesítésében. Volt amikor a lovam látta kárát, beragadt két kő közé és le kellett lőnöm, de olyan is akadt amikor Mr. Marstonnal nem tudtam megmozdulni és be kellett töltenem az utolsó save-emet. Persze ezek a negatív bugok voltak, de voltak olyanok, amelyek mosolyt csaltak az arcomra. Ezekből több volt. Például amikor ott hagytam a lovamat Armadillo-nál, mert elmentem kétlábon vadászgatni. Mikor hívtam a lovat, nem jött. Megnéztem, hogy a térkép szerint hol tartózkodik az a kis csavargó. Rá kellett, hogy döbbenjek, hogy valószínűleg elege van abból, hogy ugráltatom és úgy bánok vele mint egy állattal, mivel a szalonban találtam rá az italpultnál. Máskor pedig bemenekült egy bankba előlem, ahova John bácsival nem is lehet bejutni. Volt még öngyilkos lovam, láttam öngyilkos banditákat, a semmit hajtó kengyeles bácsit, de mindez inkább megnevettetett, minthogy a körmömet rágtam volna mérgemben. A bugok nálam semmit nem rontottak a játékélményen.

Pro:
  • hihetetlenül jó és emlékezetes karakterek szerepeltetése
  • vegyes, de mindig szórakoztató főküldetések
  • szabadságérzet
  • sok élvezhető multiplayer opció
  • egyedülállóan hangulatos világ
Contra:
  • az átlagosnál kicsit több bug
  • duel (pisztoly párbaj) irányítási rendszere elsőre kicsit érthetetlen

Összegzés:

Kellemeset csalódtam a western egyedülálló világában. A kezdeti ellenállásomat felváltotta a vágy egy következő RDR részre, de szívesen játszom újra pár hónap múlva ezt is. Talán még a western filmekre is ráveszem magam, és már nem nézek furcsán másokra, ha éppen mondjuk a Volt egyszer egy Vadnyugat című film klasszikus jeleneteit bámulja. Véleményem szerint több ilyen játék kéne, ami felnyitja az ember szemét és képes elkalauzolni a múltba, anélkül, hogy unalmas, lerágott csont lenne. A Red Dead Redemption a maga nemében páratlan alkotás, a történetét tekintve művészi értékekkel bír. Mindenkinek ajánlom, főleg azoknak, akiktől ugyanolyan távol áll a western, a maga kliséivel, mint tőlem. Akik pedig amúgy is imádják, azokat úgyis első pillantásra magával ragadja ez a játék.

Read Dead Redemption

Red Dead Redemption DLC- Törvényen kívüliek a végsőkig (Co-Op)

Az RDR első hivatalos letölthető tartalma (DLC) ingyenesen elérhető Xbox 360 és PlayStation 3 platformon egyaránt. Ez a kiegészítő csomag 6 új cooperative küldetést tartalmaz amit 2-4 játékos élvezhet közösen. A kiadott küldetések mindegyike kellemes szórakozást nyújt, melyek a következő névvel és tartalommal fémjelzettek:

"Waltonék aranya" (Walton's Gold)

A Walton banda egy aranyban gazdag bányát tart az uralma alatt. Meg kell küzdenünk a banda tagjaival, és annyi aranyat kihozni tőlük a vasúti kiskocsin, amennyi erőnkből telik, mindezt amilyen gyorsan lehetséges.

"A folyó" (The River)

A Nosalida-i erődig vezet kalandos utunk, ahol egy nagy küzdelemben lehet részünk a város elrejtett fegyvereiért.

"Lőszer" (Ammunition)

A mexikói hadsereg városa Azul Tesoro ostrom alatt van! Rohamozzuk meg a kapukat ágyúk, sorozatlövő fegyverek, mesterlövészek golyózáporán keresztül, hogy leromboljuk a mexikói tüzérségi állásokat.

"Az elrabolt lány" (The Kidnapped Girl)

Egy újabb banda uralja a Mercer erődöt, ahol egy földműves lányát tartják fogva. A feladat megrohamozni az erődöt és likvidálni a bandát, majd elhárítani az érkező erősítést, miközben a lányt biztonságban haza kell juttatni a Ridgewood Farmon lévő otthonába.

Továbbiak:
"A szökés" (The Escape)
"A csorda" (The Herd)

A "Törvényen kívüliek a végsőkig" co-op pack további multiplayer előnyökkel jár, valamint achievementekkel, trófeákkal és szórakoztató játékélménnyel.

VN:F [1.9.3_1094]
Rating: 9.9/10 (11 votes cast)
VN:F [1.9.3_1094]
Rating: +7 (from 7 votes)
4aug/100

Crysis 2, még várnunk kell

A Crytek világvége hangulatú FPS játékának új fejleményei szerint, az évvégi ünnepekre kitűzött megjelenés elmarad. Valószínűsítem, hogy költségvetési vagy marketing probléma lehet a háttérben, de erről nem sokat tudni. Az viszont biztos, hogy az EA által megjelölt új dátum: 2011 első negyedéve. Sok más közkedvelt játéknak is ekkorra tűzték ki a dátumot Electronic Arts-ék, pl.: Dead Space 2, Bulletstorm, Darkspore, Fight Night Champion, valamint az általuk nemrég nyilvánosságra hozott Need For Speed Shift 2. Úgy tűnik a következő év eleje legalább annyira izgalmas lesz, mint ebben az évben volt.

Crysis 2

VN:F [1.9.3_1094]
Rating: 9.0/10 (3 votes cast)
VN:F [1.9.3_1094]
Rating: 0 (from 0 votes)
4aug/100

Assassin’s Creed: Brotherhood, egy testvériség születése

A Ubisoft egyik legédesebb és egyben agyonmarketingelt gyümölcse a jól ismert Assassins’s Creed egyfajta „mellékfolytatása” a Brotherhood. A címe az alaptörténetből fakad, miszerint Ezio saját testvériségével (kedves bérgyilkos bácsikkal) útra kel, hogy leszámoljon a legádázabb ellenségeivel. A bácsik azért fontosak, mert egy teljesen új AC játékélménnyel járulnak majd a gémerörömökhöz. Még nem tudni, hogy pontosan mennyire kapunk lehetőséget az irányításukra, esetleg csak vészhelyzetben jönnek-e majd kisegíteni minket, amikor nem ugrik elő az „iker csukló-pengénk”, mindenesetre nagy reményt fűznek hozzájuk a készítők.
Amihez viszont nem kell nagy reményt fűzniük, hiszen alapból nagyon csábítónak és ez által sikeresnek elkönyvelhető, az az online játékmód. Biztos sokaknak eszébe jutott már, hogy milyen überbrutál élményt okozna egy multiplayer szekció a játékban, és ezt meg is valósították. Választható kasztok (más fegyverek és képességek járulnak mindhez), skinek és karakterfejlődés. Tengernyi plusz játékóra, melyet más online játékosok üldözésével (akiket random jelöl ki nekünk a játék) tölthetünk, majd futkorászás az elől, akinek mi jelentünk meg a képernyőjén. Az AC2-ben feltűnő Doktor is üldözőbe vehet minket, ha sikerül megölnünk az ellent. Mindezt csodálatos velencei környezetben, a sima járókelőknek álcázott más online bérgyilkosokkal körülvéve.

A várható megjelenés dátuma: 2010. november 16.

Az Assassin’s Creed: Brotherhood megjelenik Collectors és Limited Codex kiadásban is.

Limited Codex tartalma:

  • Assassin's Creed: Brotherhood játék
  • Reneszánszkor emlékét idéző ládika
  • Római térkép
  • Multiplayer módhoz karakterkártyák
  • Lineage DVD (Assassin’s Creed 2 elősztorija, melyben Ezio apja a főszereplő)
  • Bónusz DVD
  • Játék zenéit tartalmazó lemez
  • 2 exkluzív egyjátékos map
  • 2 multiplayer karakter: Harlequin & Officer

Assassin's Creed Limited Codex kiadás

VN:F [1.9.3_1094]
Rating: 9.7/10 (3 votes cast)
VN:F [1.9.3_1094]
Rating: +1 (from 1 vote)
7márc/100

Metro 2033 megjelenés, fejlesztések vége

A THQ megerősítette, hogy az úgynevezett GOLD státuszba értek a Metro 2033 (X360, PC) fejlesztésével, azaz befejezték a munkálatokat, kiadásra alkalmas a játék. A hivatalos megjelenési dátum egyébként 2010. március 18.

metro-2033-x360

Egyelőre kizárólag Xbox 360 konzolplatformra fog érezni a játék, PS3-as verziót későbbre ígérik. A nyelvek közül angol és orosz lesz elérhető világszerte, német nyelvterületeken pedig természetesen a német nyelv is.

A játék előrendelhető Xbox 360-ra a Webshopunkban: Metro 2033 előrendelés - 12.500 Ft

VN:F [1.9.3_1094]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
VN:F [1.9.3_1094]
Rating: 0 (from 0 votes)
6feb/100

SEGA szoftvereladások 2009.december 31-ig

A SEGA nyílvánosságra hozta néhány sikeresebb játékának a szoftvereladási statisztikáit, 2009. december 31-ig bezárólag:

Bayonetta (PS3, Xbox 360):  1.100.000 darab
Régiók: USA, Európa, Japán

Mario & Sonic at the Olympic Winter Games (Wii, NDS): 5.670.000 darab
Régiók: USA, Európa

Football Manager 2010 (PSP, PC): 740.000 darab
Régiók: USA, Európa

Phantasy Star Portable 2 (PSP): 540.000 darab
Régiók:: Japán

VN:F [1.9.3_1094]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
VN:F [1.9.3_1094]
Rating: 0 (from 0 votes)
6feb/100

Microsoft – Xbox Live Arcade 2009-es bevételek

A Forecasting and Analysing Digital Entertainment (FADE) statisztikái alapján nyílvánosságra hozta a Microsoft 2009-es bevételeit az Xbox Live Arcade szekciójából. Eszerint az XBLA részleg 103,4 Millió amerikai dollárral járult hozzá a Microsoft bevételeihez.

Eleinte szerintem ők sem gondolták, hogy ekkora közönsége lesz a Live Arcade gameknek. Azóta kiderült, hogy bevételi forrásainak egyik meghatározó profilja lett az Xbox Live Arcade szekció. Aki nem tudná, XBLA-on Microsoft Pontokért tudunk letölteni ügyességi Online játékokat, mások ellen megmérettethetjük magunkat, ranglistákon szerepelhetünk stb.

Forrás: GameIndustry

VN:F [1.9.3_1094]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
VN:F [1.9.3_1094]
Rating: 0 (from 0 votes)
25jan/100

Final Fantasy XIII Limited Collector’s Edition tartalma

A Square Enix nyílvánosságra hozta március egyik legjobban várt játékának, a Final Fantasy XIII limitált kiadásának a tartalmát. A játék PS3 és Xbox 360 konzolra lesz kapható, az Amazon szerinte a következő tartalmakkal:

Final Fantasy XIII Limitált, Collectors Edition:

  • Final Fantasy XIII játékszoftver
  • Soundtrack CD ~ Audio CD a játék zenéivel
  • ArtBook "The World of Final Fantasy"
  • 3 darab exkluzív kártya a játék szereplőivel
  • 1 matrica

A limitált kiadás 2010. március 9-én kerül hivatalosan forgalomba, 75 eurós ajánlott fogyasztói áron, 2-3 napon belül a webshopunkon is találkozhattok a limitált kiadással, előrendelési árral együtt természetesen

VN:F [1.9.3_1094]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
VN:F [1.9.3_1094]
Rating: 0 (from 0 votes)
13jan/100

Tekken 6 Co-op update

2010. Január 18-án érkezik a Co-op update Tekken 6 játékhoz Xbox 360 konzolra Xbox Live, Playstation 3 konzolra Playstation Network keretein belül, teljesen ingyenenesen!

Első körben a barátaiddal lesz lehetőségetek Co-opba játszani.

VN:F [1.9.3_1094]
Rating: 10.0/10 (1 vote cast)
VN:F [1.9.3_1094]
Rating: +1 (from 1 vote)
13jan/100

Microsoft: “nincs szükség új Xbox 360 konzolra”

Azt hiszem kijelentjetem így a játékos berkekben, hogy mindannyian fantáziálgatunk egy új konzolgenerációról, legyen szó Xbox 720-ról, Playstation 4-ről vagy Wii 2-ről.  A Microsoft ennek az ügynek a végére úgy tűnik pontot tett, méghozzá David Huffort, az Xbox egyik projektmenedzsere személyében a Guardian technológia blogjában.

A Microsoft jelenleg nem talál egyetlen komoly érvet sem amellett, hogy új Xbox 360 konzolra lenne szükség.

"Rendkívül fontos tisztáznom, hogy az Xbox 360 a hosszú távú jövő konzolgépe a számunkra. Nincsen szükség új konzolra, mivel ezzel a konzollal is képesek vagyunk a legújabb szoftver ill. hardver fejlesztések létrehozására, mint a Project Natal" - mondja David Huffort

"Az Xbox 360 hosszú távra lett tervezve, azt sem tudom megmondani hogy félúton járunk-e már"- folytatja Huffort

Mondanivalójában kitért még a továbbiakban a 3D játékokra, amiknél kiemelte, hogy az Xbox 360 konzolnak nincsen szüksége fejlesztésre a 3D játékok lejátszásához, mint pl. az Avatar

VN:F [1.9.3_1094]
Rating: 10.0/10 (2 votes cast)
VN:F [1.9.3_1094]
Rating: 0 (from 0 votes)
13jan/100

Aktuális Game Informer játékértékelések

A Game informer ismét megosztotta velünk az aktuális Xbox 360, PS3, Wii, DS, PS2 játékértékeléseit.

A hónap játéka a Bayonetta lett, PS3 és Xbox 360 konzolon egyaránt 9-es osztályzatot kapott,  középmezőnybe tartozik az Avatar és a Dark Void szintén. A hónap buktája mindenféleképpen  a Rogue Warrior 1.5-ös osztályzatával...

Bayonetta (X360,PS3): 9 - 9
Darksiders (X360,PS3): 8,5 - 7,75
Army of Two: The 40th Day (X360,PS3): 6,5 - 6,25
Dark Void (X360,PS3): 7
Avatar (X360,PS3): 6,5
Tatsunoko vs. Capcom: Ultimate All-Stars (Wii): 8
Bookworm (NDS): 7,75
Rogue Warrior (X360,PS3): 1,5
Gyromancer (X360): 7,75
Jurassic: The Hunted (X360,PS3,Wii,PS2): 6

VN:F [1.9.3_1094]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
VN:F [1.9.3_1094]
Rating: 0 (from 0 votes)