Splatterhouse: ilyen volt, ilyen lesz
Érkezett egy friss videó a Namco hamarosan megjelenő, brutális hack n' slash játékából, a Splatterhouse-ból.
Az új videóban megtekinthetjük, hogy a játék honnan indult, a kicsivel több mint egy perces videóban remekül összehasonlítják az 1988-as elődöt és a 2010-es folytatást. Az öreg motorosok biztosan találkoztak a Splatterhouse nevével -már akkoriban is rendbontó játéknak számított a bemutatott rémségek és a brutalitás miatt- számukra biztosan fog néhány kellemes órát szerezni a folytatás, de az eddigiek alapján, a hack n' slash műfaj fiatalabb rajongóinak sem kell majd csalódniuk, hisz a játék minden tekintetben megállja a helyét a társai mellett. Azok, akik szerették a régi játékot, külön örülhetnek, az első három rész is helyet kapott a hamarosan megjelenő játék korongján.
Az új Splatterhouse egyébként nem is igazán folytatás, sokkal inkább az első rész újragondolása, az alaptörténet nagyon hasonlít az eredetihez. Itt-ott van néhány eltérés és csavar, de javarészt történetileg az első részt vették alapul, amihez hozzáadták a második és harmadik rész újításait, majd ezt emelték HD szintre. Adott egy gonosz tudós, két egyetemista és egy nagy, csapdákkal, szörnyekkel teli kastély. A lányt elrabolják a szörnyek, a srácot életveszélyesen megsebesítik, de az csodával határos módon talál egy ősi maszkot, melyet felhelyezve hősünk egy erős szövetségesre és emberfeletti erőre tesz szert: így adott minden kellék egy kiadós, véres bosszúhadjárathoz. Nem egy komplikált történet, de ehhez a műfajhoz nem is kell több. A játék megjelenése október végére várható PS3 és X360 platformokra. A végére pedig egy hangulatos kedvcsináló:
Nail’d zenés trailer
Nemrégiben érkezett egy zúzós kedvcsináló a Deep Silver gondozásában hegesztett, a Pure és Motorstorm babérjaira pályázó Nail'd-ről.

A kábé egy perces videóban láthatunk gameplay villantásokat, de leginkább a zenei felhozatal van a fókuszban. A játék továbbra is nagyon pörgős és nagyon vad, most már azt is elmondhatjuk, hogy acélos, hisz exkluzív dalokat hallhatunk olyan előadóktól, mint a Deftones, a Hatebreed, a Damageplan és a Fear Factory, valamint hallhatjuk Wayne Static és Jamey Jasta hangját is (talán valamiféle narrátorként). Trailer lentebb, a játék megjelenése idén év vége felé várható PC, Ps3 és X360 platformokra. Addig is a metál legyen veletek. \,,/(˙o˙)\,,/
Batman: Arkham City bejelentés
A mai napon, a Warner hivatalosan is bejelentette a soron következő Rocksteady játékot: folytatódnak Batman kalandjai az Arkham City-re keresztelt játékkal.
Jelenleg túl sokat nem tudunk a játékról, csak egy körülbelüli megjelenést említettek 2011 őszére, célplatformnak pedig a PS3, X360 és PC triót jelölték meg.
Amit már eddig is csiripeltek a madárkák: Játékterünk alaposan kibővül, Arkham intézménye után Gotham városában is tehetünk egy kirándulást, olyan gonosztevők társaságában, mint Joker és Harley Quinn. Pletykák szerint tiszteletét teszi majd Two-Face, Mr. Freeze és Talia al Ghul is.
Van ám nekünk két remekül kinéző GameInformer borítónk is, mindkettőn Catwoman és Batman pózol, ami megerősíti a tényt, hogy Catwoman is szerepet kap a játékban, és felveti a kérdést a co-op lehetőségéről. Ezekről hamarosan többet tudhatunk meg. A két borítót alább megtekinthetitek.
Splinter Cell Conviction megjelenés eltolva áprilisra
Az Ubisoft a mai nap folyamán hivatalosan is bejelentette, hogy a Tom Clancy’s Splinter Cell Conviction™ (X360) nevezetű akciójátékának a megjelenése csúszik, méghozzá 2010. áprilisára.





