Metroid Other M – Sztori trailer
Érkezett egy új trailer a napokban megjelenő, Wii exkluzív játékból, a Metroid Other M-ből.

A friss kedvcsinálóban a történetről tudhatunk meg többet, megismerhetjük a mellékszereplőket és felvázolják nekünk Samus új bevetésének miértjét is. A Techmo égisze alatt készülő játék szakít az előző, Gamecube-ra megjelent részekkel, és az FPS nézet helyett a TPS perspektíva kerül előtérbe, de a precízebb lövöldözés érdekében továbbra is lehetőségünk nyílik az FPS nézet használatára. Persze a TPS nézetnek köszönhetően látványos kitérő manővereket és közelharci elemeket is láthatunk majd, ezt el is várnánk egy olyan csapat játékától, akik a Ninja Gaiden szériáért is felelősek. A videóból az is kiderül, hogy ismét használhatjuk majd a klasszikus arzenált, visszatérnek olyan fegyverek, mint például a Grapling Beam, mely segítségével mindenféle tárgyba belekapaszkodhatunk, így akár a magasabb helyeket is könnyedén elérhetjük. A Metroid Other M Amerikában holnap, Európában pedig szeptember harmadikán jelenik meg, szóval a rajongók készülhetnek, ígéretes darabbal állunk szemben.
Epic Mickey és a mozgásérzékelés
Az idei évben lezajlott E3, ami köztudottan a világ legnagyobb gémer-rendezvénye, hozta a tőle megszokott színvonalat, de talán egy kicsivel lemaradt az eddigi évekhez képest. A szellemes megnyilvánulások, nagy röhögések és sztárvendégek persze most sem maradhattak el. A játékosokat izgatottá tévő beharangozók és játékelőzetesek is akadtak bőven, melyek egyike a Nintendo sajtókonferenciáján bemutatásra került Epic Mickey című exkluzív Wii-re készült játék.
Warren Spector (Deus Ex és a System Shock alkotója) a Disney egyik legkiemelkedőbb karakterét választotta, hogy egy új, káprázatos színkavalkáddal és fordulatokkal teli világot teremtsen. Sajátossága, hogy kombinálja a szerep-, kaland- és platformjátékokat. Esélyt ad arra, hogy hatással legyünk a körülöttünk lévő világra és annak népességére.
Epic Mickey kalandjainak csak Wii konzolon való elérhetőségét azzal indokolja Spector, hogy a játék igényli a mozgásérzékelő technika meglétét. Azonban most, hogy a PS3 és az Xbox 360 a Move-al és a Kinect-el megfelel az igényeknek, jogos a felvetés, hogy ezekre a konzolokra is megjelenik-e majd? Spector a következőképpen nyilatkozott:"A Move és a Kinect megjelenése előtt biztosan nemet mondtam volna, mivel a játék alapjai a mozdulatainkban rejlenek. Most viszont technológiai szempontból nincs akadálya a megvalósításnak. Ez a döntés azonban fölöttem áll. Már nagyon régóta igazi Nintendo rajongó vagyok, az általuk kiadott Zelda játékok az örök kedvenceim maradnak. Mi viszont úgy döntöttünk, Epic Mickey kizárólag Wii-re fog megjelenni és ezzel semmi gondom nincsen."
Zárásképpen azt jegyezném meg, hogy az rendben van, hogy vannak újonnan készült játékok, amiknél nélkülözhetetlen a mozgással való irányítás, de a nagy klasszikusok, mint például Mickey egér vagy a többi Disney karakter visszatérhetnének a nappalinkba anélkül is, hogy ott kelljen a tévé előtt lóbálnunk magunkat. Ne értsetek félre, szívesen fogok majd Mickey irányítása közben lötyögni a Wii Remote-al a kezemben, de hasonlóan jól szórakoznék mondjuk egy 2D-s Csipkerózsika játékkal PS3-on, vagy ha lenne egy online Disney szerepjáték. Mindenesetre örülök, ha úgy alakul, hogy a klasszikus mesék videojátékokba öntve térnek vissza majd a köztudatba. Ezt a valószínűsíthető utat nyitja meg számunka Epic Mickey. Várom már, hogy kipróbálhassam ![]()
Megjelenés várható ideje 2010 vége.

SEGA szoftvereladások 2009.december 31-ig
A SEGA nyílvánosságra hozta néhány sikeresebb játékának a szoftvereladási statisztikáit, 2009. december 31-ig bezárólag:
Bayonetta (PS3, Xbox 360): 1.100.000 darab
Régiók: USA, Európa, Japán
Mario & Sonic at the Olympic Winter Games (Wii, NDS): 5.670.000 darab
Régiók: USA, Európa
Football Manager 2010 (PSP, PC): 740.000 darab
Régiók: USA, Európa
Phantasy Star Portable 2 (PSP): 540.000 darab
Régiók:: Japán
Wii Shop újdonságok Európában #01 22
A Nintendo ismét kiadja a legújabb Wii Shopon keresztül elérhető termékeit, nézzük mik érkeztek a mai nap folyamán:
WiiWare:
- Fast Drawn Showdown ~ Fejlesztő: Digital Leisure ~ Ár: 500 Wii pont
- (Akinek németországi regisztrációja van, annak nem érhető el a játék)
- Max & The Magic Maker ~ Fejlesztő: Press Play ~ Ár: 1000 Wii pont
4 Millió eladott Nintendo Wii Franciaországban
A Nintendo hivatalosan is bejelentette, hogy Franciaországban átlépte a 4 Milliós eladott darabszámot a Nintendo Wii konzol. 2006. 12.08-tól, a megjelenés napjától számított adat.
Forrás: GoNintendo
Aktuális Game Informer játékértékelések
A Game informer ismét megosztotta velünk az aktuális Xbox 360, PS3, Wii, DS, PS2 játékértékeléseit.
A hónap játéka a Bayonetta lett, PS3 és Xbox 360 konzolon egyaránt 9-es osztályzatot kapott, középmezőnybe tartozik az Avatar és a Dark Void szintén. A hónap buktája mindenféleképpen a Rogue Warrior 1.5-ös osztályzatával...
Bayonetta (X360,PS3): 9 - 9
Darksiders (X360,PS3): 8,5 - 7,75
Army of Two: The 40th Day (X360,PS3): 6,5 - 6,25
Dark Void (X360,PS3): 7
Avatar (X360,PS3): 6,5
Tatsunoko vs. Capcom: Ultimate All-Stars (Wii): 8
Bookworm (NDS): 7,75
Rogue Warrior (X360,PS3): 1,5
Gyromancer (X360): 7,75
Jurassic: The Hunted (X360,PS3,Wii,PS2): 6
Japán hardvereladások 2009.10.26-11.01
Media Create nyílvánosságra hozta a japán hardvereladásokat 2009.10.26 és 11.01 között.
- Nintendo DSi: 37.517
- PlayStation3: 36.061
- PSP: 34.911
- PSP go: 29.109
- Wii: 28.888
- Nintendo DS Lite: 6.902
- Xbox 360: 6.047
- PlayStation2: 1.966
Összességében nem kell nagyokosnak lenni ahhoz, hogy megállapítsuk a Sony és Nintendo szokásos fölényét Japánban, említésre méltó a DSi piacvezetése a PS3 konzolával egyetemben, valamint a szokásos mélyrepülését láthatjuk az ázsiai szigetországban az Xbox 360-nak. Egyértelmű, hogy nem élvez olyan mértékű támogatottságot az Xbox 360 Japánban, mint Európában vagy az USA-ban.
A magyar piacot figyelve egyértelmű az Xbox 360 dominanciája, feljövőben a PSP Go és a PS3 Slim változata.
Összesített Japán statisztika:
- Nintendo DSi: 2.479.762
- PSP: 1.707.414
- Wii: 1.174.779
- PlayStation3: 1.115.326
- Nintendo DS Lite: 452.837
- Xbox 360: 321.516
- PlayStation2: 182.748
- PSP go: 29.109




