home magunkrol
twitter facebook rss
23aug/100

Splatterhouse: ilyen volt, ilyen lesz

Érkezett egy friss videó a Namco hamarosan megjelenő, brutális hack n' slash játékából, a Splatterhouse-ból.Az új videóban megtekinthetjük, hogy a játék honnan indult, a kicsivel több mint egy perces videóban remekül összehasonlítják az 1988-as elődöt és a 2010-es folytatást. Az öreg motorosok biztosan találkoztak a Splatterhouse nevével -már akkoriban is rendbontó játéknak számított a bemutatott rémségek és a brutalitás miatt- számukra biztosan fog néhány kellemes órát szerezni a folytatás, de az eddigiek alapján, a hack n' slash műfaj fiatalabb rajongóinak sem kell majd csalódniuk, hisz a játék minden tekintetben megállja a helyét a társai mellett. Azok, akik szerették a régi játékot, külön örülhetnek, az első három rész is helyet kapott a hamarosan megjelenő játék korongján.

Az új Splatterhouse egyébként nem is igazán folytatás, sokkal inkább az első rész újragondolása, az alaptörténet nagyon hasonlít az eredetihez. Itt-ott van néhány eltérés és csavar, de javarészt történetileg az első részt vették alapul, amihez hozzáadták a második és harmadik rész újításait, majd ezt emelték HD szintre. Adott egy gonosz tudós, két egyetemista és egy nagy, csapdákkal, szörnyekkel teli kastély. A lányt elrabolják a szörnyek, a srácot életveszélyesen megsebesítik, de az csodával határos módon talál egy ősi maszkot, melyet felhelyezve hősünk egy erős szövetségesre és emberfeletti erőre tesz szert: így adott minden kellék egy kiadós, véres bosszúhadjárathoz. Nem egy komplikált történet, de ehhez a műfajhoz nem is kell több. A játék megjelenése október végére várható PS3 és X360 platformokra. A végére pedig egy hangulatos kedvcsináló:

VN:F [1.9.3_1094]
Rating: 9.3/10 (6 votes cast)
VN:F [1.9.3_1094]
Rating: +5 (from 5 votes)
11aug/104

Harada-san: A Tekken film borzalmas!

Bizonyára sokan értesültetek már arról a (véleményem szerint elszomorító) hírről, miszerint hamarosan nézhető a nagy népszerűségnek örvendő verekedős játék, a Tekken moziváltozata.
Néhány kivételtől eltekintve a videojáték-mozi és mozi-videojáték adaptációk minőségileg leginkább a középkategória alját súrolják, a különböző internetes jósdák ( a témával foglakozó fórumok) szerint jelen esetben sem lesz ez másképp. Ezt a rossz előszelet erősíti a Namco egyik főembere, Katsuhiro Harada (a Tekken játékok producere) egyik Twitter-es csiripelése is:

"Az a hollywoodi film borzalmas. Nem volt lehetőségünk felügyelni a film készítését (meglehetősen szigorú volt a szerződés) egyáltalán nem is érdekel a dolog."

A film Európában szeptember elsején jelenik meg, addig lehet böngészni a külföldi értékeléseket, és bőven el lehet dönteni, hogy megéri -e a mozijegy/DVD árát. A végére pedig egy hangulatos trailer, melyben visszaköszönnek a népszerű karakterek és megismerhetjük a történet alapját. A videó alapján nem egy Z kategóriás filmet várna az ember...

VN:F [1.9.3_1094]
Rating: 8.3/10 (7 votes cast)
VN:F [1.9.3_1094]
Rating: +4 (from 6 votes)