Dragon Age 2 – A sötétség erői újra mozgásban
Engedjétek meg, hogy bemutassam az első részt azoknak, akik nem ismerik. A Dragon Age egy olyan világban játszódik, ahol az elfek, törpök és emberek mágiával és vassal vívják csatáikat a sötétség erőivel szemben. A főhősünk előtörténete az alapján változik, hogy milyen fajjal és milyen kasztot kezdünk. Így már rögtön az elején többféle kezdésben lehet részünk. Mindegyiknek megvan a maga bája és annyira magával tudja ragadni az embert, hogy szinte képtelenség abbahagyni. Az igazi kalandozásainkat a „Gray Warden” titulus megszerzése után kezdjük meg. Engem teljesen elvarázsolt a történet és a kor megvalósítása.
A második rész a most bemutatott trailer alapján jóval ütősebbre sikeredik majd az elődjénél, aminél jobb hírt talán nem is kaphatnának a szerepjáték rajongók. A grafika is kapott egy kis ráncfelvarrást, aminek köszönhetően még stílusosabb és szemet gyönyörködtetőbb lett a környezet, valamint a karakterek. A harcrendszer is látványosabb lett, mint az első részben és a gyors kitérő manővereknek köszönhetően hírtelen azt se fogjuk tudni a történet kezdetekor, hogy melyik játékot is kezdtük el. Az ellenfeleink ezeknek az újításoknak köszönhetően az eddigieknél is jobban fogják nehezíteni az előre haladásunkat. A párbeszédben továbbra is többféle variáció közül választhatunk a komolytalantól a szellemesig, amelynek következtében a játékosok igazán magukat adhatják.




