Mass Effect 3 előrendelés
Shepard parancsnok visszatér, hogy a társaival együtt véget vessen a galaxisra leselkedő veszélynek, a Reaper inváziónak. Azonban ehhez igazán rögös út vezet, így nekünk kell segíteni Shepard-öt a Mass Effect 3-ban, hogy elérje a végső célját.
A galaxis tehát veszélyben, hisz a Reaper flotta megérkezett, hogy elpusztítson minden élő lényt, legyen az ember, turián, vagy bármely más faj tagja. A harcok szinte elkeserítőek, a Reaper-ek elleni harc nem jár eredménnyel, ám Shepard tudomására jut egy információ, mely szerint az ellenségnek van egy gyenge pontja. Főszereplőnk elindul hát, hogy megtalálja ezt a rejtélyes eszközt, de szerencséjére nincs egyedül, így a Normandy fedélzetére régi és új csapattársak is kerülnek. Az ő hathatós segítségükkel már esélye van Shepard-nak arra, hogy befejezze a küldetést és megállítsa a Reaper inváziót.
A Mass Effect 3-ban az alapok változatlanok maradnak, most is egy akció és szerepjáték elemekre épülő játékmenetet kapunk, ahol nekünk kell helyt állni az ellenséges erőkkel szemben. A fedezék alapú harcok most is roppant látványosak, elképesztőek, főleg mikor hatalmas ellenfelekkel kell megküzdenünk, mint például egy Reaper. Garantált az ámulat, melyet a Mass Effect 3 idéz elő a Tv képernyőjén, mint a sorozat legszebb és leggrandiózusabb darabja.
Mass Effect 3 Collectors Edition PC-re rengeteg extrával jön.
Ráadásként a fejlesztők egy új lehetőséggel is kecsegtetnek, a 4 fős kooperatív játékmóddal. Itt a barátainkkal játszhatunk végig egy történeti mellékszálat, mely kiegészíti a fő cselekmény folyamot, sőt plusz információkkal lát el minket. A különböző karakterekkel igazán ütőképes csapatot alkothatunk és a jól összehangolt együttműködéssel nem lesz ellenfél, aki megállíthatna minket!




