Bréking – CoD: Black Ops multi teaser
Frissen futott be az alábbi videó, még szinte feltöltés alatt áll a világhálóra: végre láthatjuk az Activision és a Treyarch égisze alatt készülő Call of Duty: Black Ops multiplayer módozatát. Különösebb kommentárt nem tudok, és nem is szeretnék hozzáfűzni, ezt látnia kell minden CoD rajongónak. Amit a trailerben láthatunk, az biztosít minket arról, hogy hasonlóan igényes multit kapunk, mint az eddigiekben. Visszaköszönnek a jól bevált játékelemek és eszközöltek rengeteg újítást is, a hivatalos megjelenési dátum 2010. november 9.
Update: A félreértések elkerülése végett: A fent említett dátum, az "A" megjelenési dátum, a videóban látható szeptember elsejei dátum pedig a multiplayer bővebb részleteinek felfedésének időpontja.
Medal of Honor, “The Catalyst”
Ha már a mai napot Raam nevű szerzőkollégám a zene és a játék összefonódásának kiemelésére szentelte, gondoltam én is követem példáját és bemutatom nektek a népszerű Linkin Park együttes legújabb maxi lemezével egybekötött Medal of Honor promóciós videót. A Linkin Park tagjai sokszor járultak már hozzá hasonló akcióhoz, készült már velük pixeljáték iPhone-ra (8-bit Rebellion), valamint hangzásviláguk sikeres egyveleget alkot a CGI képezte környezettel.
Az október 15-én (PC-re, PS3-ra, Xbox 360-ra) megjelenő Medal of Honor-ból ebben a trailerben nem mutatnak igazán sokat, néhol élőszereplős bevágásokkal higítják fel a videót, valószínűleg nem akartak már most mindent megmutatni a kiéhezett célközönségnek. Az átvezetőkből kivágott részletek összeskiccelése azonban előre vetíti a várható játékélményt és sztorit. Nem esik le az állunk a videó láttán, de hézagpótlónak tökéletes.
A promóvideó elején látható idézet az igazi Tier 1-es csapat egyik tagjától való. Ez azért is lett kiemelve, mivel a játék vezető producere (Greg Goodrich) elárulta, hogy az elképzelésük/elvárásuk a hitelességre alapult. Ezen kitételnek megfelelően egy hihetetlenül bonyolult egyensúlyt kellett megalkotniuk azért, hogy a legrealisztikusabb képet tárják a játékosok elé a különleges egységek és azok küldetéseinek valós tényállásaira alapozva, valamint annak fényében, hogy ez csak egy videojáték, működő képletet hozzanak létre és ne essenek át egyik esetben sem a ló túloldalára. A játék történetéhez és küldetéseihez felhasználtak beszámolókat, pl. az US Navy SEALs csapatától, hogy igazán valós képet kapjunk a katonai műveletek végrehajtásának rendszeréről. Goodrich egy meglehetősen kapós frázissal élt a mission-ökkel kapcsolatban, szerinte fontos egy-egy küldetésben "a szike és a nagykalapács" közös jelenléte. Kell, hogy a körülöttünk lévő harcokat individuális szemszögből kezeljük, ugyanakkor nagy rálátással legyünk az akcióra és, ha kell precízitásunkról adjunk tanúvallomást, ugyanakkor megálljuk a helyünket a pusztításra kiélezett hadjáratoknál.
Az őszi megjelenést én személy szerint már nagyon várom.
Crysis Roll’D – Rick tovább él
Biztosan sokan találkoztatok már a híres Rick Roll'd videóval, és biztosan ugyan azt az érzést váltja ki mindenkiből. Rick nemrégiben dimenziót ugrott és immáron teljes 3D grafikában zsibbasztja -főleg- a gamerek agyát, köszönhetően a zseniális CryEngine-nek. Videó alább, megtekintése mindenkinek kötelező, legalább egyszer.
Nail’d zenés trailer
Nemrégiben érkezett egy zúzós kedvcsináló a Deep Silver gondozásában hegesztett, a Pure és Motorstorm babérjaira pályázó Nail'd-ről.

A kábé egy perces videóban láthatunk gameplay villantásokat, de leginkább a zenei felhozatal van a fókuszban. A játék továbbra is nagyon pörgős és nagyon vad, most már azt is elmondhatjuk, hogy acélos, hisz exkluzív dalokat hallhatunk olyan előadóktól, mint a Deftones, a Hatebreed, a Damageplan és a Fear Factory, valamint hallhatjuk Wayne Static és Jamey Jasta hangját is (talán valamiféle narrátorként). Trailer lentebb, a játék megjelenése idén év vége felé várható PC, Ps3 és X360 platformokra. Addig is a metál legyen veletek. \,,/(˙o˙)\,,/
Quake Live – Vége a bétának
Egy becsületes bétának lehettek a tanúi azok, akik részt vettek az id Software által gondozott Quake Live tesztelésében. A nyílt bétában 2009 februárja óta vehettek részt a játékosok, teljesen ingyen, mindössze egy alap szintű PC-re, internet hozzáférésre, és egy böngészőre volt szüksége annak, aki szerette volna kipróbálni az újjáélesztett Quake3-at.

Rengeteg funkcióval bővelkedett a béta. Lehetőségünk volt barátlistát vezetni, kedvenc szervereket listázni, online toplistát böngészni, és gyűjthettünk trófeákra/achievementekre hajazó kitüntetéseket is. A béta fázis azonban most véget ért, 1.0-ás verzióra frissült ugyanis a Quake Live rendszere és ezzel együtt új dolgok is kerültek a játékba.
A legfontosabb az, hogy előkerültek az előfizetési lehetőségek, pontosabban a Premium és a Pro előfizetés, melyek a következőket kínálják:
Premium előfizetés ($1.99/hónap):
- számukra elérhető 20 extra pálya, mely egyaránt tartalmaz közkedvelt régi és vadonatúj pályákat, úgy mint az Aerowalk, Theater of Pain, Japanese Castles, és a Realm of Steel Rats
- kapnak egy új játékmódot, mely a Freeze Tag névre hallgat
- exkluzív prémium pályákhoz kapcsolódó kitüntetések
- 6 hónapig tárolják a statisztikájukat
- létrehozhatnak saját klánt és beléphetnek 5 másik, különálló klánba
- lehetőségük lesz részletesebben testre szabni a Quake Live profiljukat
Pro előfizetés ($3.99/hónap):
- tartalmazza a prémium csomag teljes lehetőségeit
- a tagoknak lehetőségük van saját szervert indítani, ezt szinte teljesen testreszabhatják
- a Pro szintű tagok meghívhatnak három Standard (az alap ingyenes) szintű barátot a saját szerverükre
- exkluzív Pro kitüntetések
- létrehozhatnak saját klánt és beléphetnek 10 másik, különálló klánba
- a statisztikájukat 12 hónapig tárolja a rendszer
A játék továbbra is ingyenesen hozzáférhető azok számára, akik csak lövöldözni szeretnének egy kicsit. Számukra elérhető a 40 alap pálya, 5 játékmód, a barátlista, az online matchmaking és a böngészőben követhetik a saját és társaik statisztikáját.
Ha kedvet kaptál a játék kipróbálásához, látogass el a hivatalos oldalra, töltsd le a plugin-t, játssz néhány menetet. Ha szeretted a régi Quake3-at, ezt is kedvelni fogod!
Heti rövid PS3 hírek
Az elkövetkezendő hetekben felpörögnek az események, hiszen kedden megjelenik a Madden NFL 11, valamint a Playstation Move-ra fejlesztett játékok is lassan felszínre kerülnek. Az augusztusi megjelenési dátummal ellátott játékokhoz már ezen a héten megtörténtek az előkészületek (pl. Mafia 2), PSN Store-ra megállás nélkül kerülnek fel újabb demok, trialok. A már meglévő játékainkhoz is javító és élményfokozó patchek, update-ek kerültek fel a Sony jóvoltából.
A hét kiemelt hírei:
- Új Madden NFL 11 PSP bundle -
- Augusztus 10-től megvásárolható a piano black PSP-3000 Madden NFL 11-el 169.99 USA dollárért.
- God of War: Ghost of Sparta hivatalos megjelenési dátum és előrendelés -
- fekete és vörös színű PSP bundle, előrendelőknek DLC-k a GoW: GoS UMD és digitális verziójához. Megjelenési dátum 2010. november 2.
- Modnation Racers Update -
- 1.02-es updatet kap augusztus 4-én. Kevesebb töltési idő, javítások, XP Race és Series problémák kiküszöbölése.
- PS Network nyári kiárusítás -
- Fat Princess, PixelJunk Shooter, teljes listányi játék leárazva. GTA: China Town Wars és PixelJunk limitált idejű 50%-os engedménnyel.
- NBA Elite 11 PS3-ra -
- NBA Jam módok, új irányítási séma kerül az NBA Elite 11-be az EA Sports által.
- Pulse 8/3 Edition elérhető –
- Christina Lee is hozzájárul a Playstation Store nyári kiárusításához a Clash of the Titans újdonságaival.
- A következő héten elérhető lesz a Playstation Plus előfizetőinek a Red Faction Guerilla Trial módja -
- új játékok, leárazások. Előzetes hozzáférés a PixelJunk Second Lap és TerRover-éhez.
- PSN Store Update -
- Earthworm Jim HD. A Shiny Entertainment klasszikusai co-op móddal, felújított grafikával lesznek elérhetőek. Ingyenes demók felkerülnek a Store-ba.
- Hamarosan a PSN-en:
- "Who's That Flying?!" PSP-re és PS3-ra egyaránt, minis kategóriában.
- PS Home -
- Mos Eisley Cantina + exkluzív Star Wars események és itemek az SW: Birodalom visszavág 30. évfordulója alkalmából.
- Digitális képregények kerülnek a Store-ba -
- General Zod, War of the Supermen, plusz új Vampire Hunter D Volume 2 és Amerika Kapitány.
- LittleBigPlanet 2 Adventure Trailer -
- A Grappling Hook, Power Glove, stb. fegyverek + Story mode betekintés.
- Mafia II PS3-Exkluzív DLC: The Betrayal of Jimmy -
- Ingyenesen elérhető a Mafia 2 megjelenésének első napján csak PS3-ra.
- Ys Seven (a Falcom klasszikus akció-RPG-je) megjelenik PSP-re augusztusban.
- James Bond: Blood Stone megjelenik PS3-ra, de még nincs kitűzött dátum.
- Új filmek elérhetőek PSN-en, pl. Kick-ass és a Szellemíró.
- Uncharted 2 Among Thieves Multiplayer részének továbbra is folyik a bővítése. A legújabb a "The Lab" Co-Op mód, ahol 80% normál hp-val könnyebb célpontok lehetünk az ellenség számára, akik megpróbálnak kiiktatni minket. A "The Lab" már 2 hónapja is feltűnt a Team Deathmatchek között, ahol csak sniperrel ölhettük az ellent.
Egyéb:
Heavy Rain teszt (PS3)
Heavy Rain játékteszt
(Playstation3 exkluzív)
„Nagy esők jönnek és elindulok...”
Hát igen, a nagy zuhé és az áradások pont aznap jöttek, amikor elindultam bezsákmányolni következő PS3 játékomat, a Heavy Rain-t. Hogy ez véletlen egybeesés, vagy a sors keze volt, nem tudom, de mindenképp fokozta ez a fajta természeti jelenség a hangulatot.
Miről is van szó? A Heavy Rain egy interaktív dráma, egy mélyen az érzelmekre ható nyomozós játék, gyönyörű képi- és hangi világgal, ami hátborzongatóan valós élethelyzeteket állít elénk.
„Te meddig mennél el azért, hogy megmentsd a szeretteidet?”

A történetnek négy, kezdetben egymást nem ismerő főszereplője van. A vezérfonalat Ethan Mars fogja vezetni, aki építészmérnökként keresi kenyerét, boldogan éli életét bájos feleségével és két fiával egészen addig a napig...
Másodjára Scott Shelby magánnyomozóval ismerkedhetünk meg, aki mackós külseje és asztmás betegsége ellenére igen jó bunyós oldalát is meg fogja mutatni.
Madison Paige, a szexis fényképészlány hamar kedvenc karakterré válhat, de a hibátlan külső alatt komoly probléma rejlik, Madison súlyos álmatlanságtól szenved. Több napi szenvedés után is csak akkor képes álomra hajtani fejét, ha kivesz egy szállodai szobát, mert úgy véli, hogy csak idegen helyen aludhat el.
Norman Jayden FBI ügynök küldetése a helyi rendőrséggel való együttmőködés, segítségnyújtás a nyomozásban a titokzatos sorozatgyilkos ügyében.
Négy egymás számára ismeretlen ember, teljesen különböző életmódot folytatnak, de most egy valaki miatt sorsuk összefonódik, és ez a valaki az Origami gyilkos. Az Origami gyilkos egy rendkívül precíz, hidegvérű sorozatgyilkos, aki kisgyerekeket rabol el és öl meg egyfajta rituálét követve. Fiatal áldozatait egy ráccsal lezárt aknába rejti el, ahová 6 incs csapadékszint esetén anyi esővíz folyik be, hogy a bennrekedt megfullad. A tetemet aztán elviszi egy félreeső helyre, ahol arcát sárral borítja be, és kezében egy origami figurát hagy hátra.
A feledatunk tehát megtalálni a gyilkost, felfedni kilétét méghozzá gyorsan, mert az idő szorít, és az eső is csak egyre jobban esik...
Heavy Rain: a játékmenetről
Az irányítás lényegében a „nyomd a megfelelő gombot a megfelelő időben” alapelven működik, de a lehető legötletesebb,legélvezetesebb módon, a PS3 mozgásérzékelős irányítókar technológiáját teljes mértékben kihasználva. Ez a fajta megoldás legtöbbünkben kétséget ébreszthet, de a fejlesztőgárda Quantic Dream igazán kitett magáért, nagyon jól van ez így.
A Heavy Rain-re jellemző a végtelen kreativitás, megdolgoztatja a játékos memoriáját, reflexeit, és amire a fejlesztők külön törekedtek, azok a legkülönb érzelmi szálak megpendítése, ami sikerült nekik.
Ahogy az a Sony exkluzív konzol játékainál lenni szokott, a grafika csodaszép, részletben gazdag, nem is kell tovább ragozni. A zenéről is csak áradozni tudok, ugyanis pompás, ahol kell, ott lágy, romantikus, amikor pedig kiül a képre az adrenalin, izzik a levegő, ott kemény és pörgős.
Száz szónak is egy a vége
A Heavy Rain törtenetírója egy zseni. Iszonyatosan jó a sztori, teli van csattanókkal, egy percig sem érezni, hogy erőltetve lenne akármi is. Az, hogy döntéseink hatással vannak szinte mindenre, egyre magasabb és magasabb szintre emelik a játék élményét. Végre valami, amiben nem a mai nylongyerekek a fő célközönség, és nagyban függ a végkifejlet az alany érzelmi intelligenciájától.
A Heavy Rain feledhetetlen órákat szerez a játékos számára, és még egy jó érv a Playstation3 mellett.
Összegzés
Látvány (10/10)
Csodálatos grafikával vagyunk megajándékozva, panaszra nincs ok. Egyszer ugyan találkoztam egy viszonlyag alacsony felbontású textúrával, ami kitűnt, de ez porszem az univerzumban.
Hang (10/10)
Igényes muzsikát kap a fülünk, a zenei aláfestés illik minden egyes jelenethez a játék egészében.
Játékmenet (10/10)
Egyedi, izgalmas, sőt, azt is lehet mondani, hogy forradalmi, mert a Heavy Rain olyan rétegeit tárja fel a videójátékok világának, ami eddig kevésszer, keveseknek sikerült ilyen hatásosan.
Szavatosság (10/10)
Mint ahogy az kiderült, döntések sorozata adja a sztori kimenetelét, így többszöri végigjátszás esetén is más-más változatokat élhetünk meg.
100% csont nélkül!
Írta: Gege
Epic Mickey és a mozgásérzékelés
Az idei évben lezajlott E3, ami köztudottan a világ legnagyobb gémer-rendezvénye, hozta a tőle megszokott színvonalat, de talán egy kicsivel lemaradt az eddigi évekhez képest. A szellemes megnyilvánulások, nagy röhögések és sztárvendégek persze most sem maradhattak el. A játékosokat izgatottá tévő beharangozók és játékelőzetesek is akadtak bőven, melyek egyike a Nintendo sajtókonferenciáján bemutatásra került Epic Mickey című exkluzív Wii-re készült játék.
Warren Spector (Deus Ex és a System Shock alkotója) a Disney egyik legkiemelkedőbb karakterét választotta, hogy egy új, káprázatos színkavalkáddal és fordulatokkal teli világot teremtsen. Sajátossága, hogy kombinálja a szerep-, kaland- és platformjátékokat. Esélyt ad arra, hogy hatással legyünk a körülöttünk lévő világra és annak népességére.
Epic Mickey kalandjainak csak Wii konzolon való elérhetőségét azzal indokolja Spector, hogy a játék igényli a mozgásérzékelő technika meglétét. Azonban most, hogy a PS3 és az Xbox 360 a Move-al és a Kinect-el megfelel az igényeknek, jogos a felvetés, hogy ezekre a konzolokra is megjelenik-e majd? Spector a következőképpen nyilatkozott:"A Move és a Kinect megjelenése előtt biztosan nemet mondtam volna, mivel a játék alapjai a mozdulatainkban rejlenek. Most viszont technológiai szempontból nincs akadálya a megvalósításnak. Ez a döntés azonban fölöttem áll. Már nagyon régóta igazi Nintendo rajongó vagyok, az általuk kiadott Zelda játékok az örök kedvenceim maradnak. Mi viszont úgy döntöttünk, Epic Mickey kizárólag Wii-re fog megjelenni és ezzel semmi gondom nincsen."
Zárásképpen azt jegyezném meg, hogy az rendben van, hogy vannak újonnan készült játékok, amiknél nélkülözhetetlen a mozgással való irányítás, de a nagy klasszikusok, mint például Mickey egér vagy a többi Disney karakter visszatérhetnének a nappalinkba anélkül is, hogy ott kelljen a tévé előtt lóbálnunk magunkat. Ne értsetek félre, szívesen fogok majd Mickey irányítása közben lötyögni a Wii Remote-al a kezemben, de hasonlóan jól szórakoznék mondjuk egy 2D-s Csipkerózsika játékkal PS3-on, vagy ha lenne egy online Disney szerepjáték. Mindenesetre örülök, ha úgy alakul, hogy a klasszikus mesék videojátékokba öntve térnek vissza majd a köztudatba. Ezt a valószínűsíthető utat nyitja meg számunka Epic Mickey. Várom már, hogy kipróbálhassam ![]()
Megjelenés várható ideje 2010 vége.

Parasite Eve: The 3rd Birthday infómorzsák
Befutott néhány friss infó a régóta várt Parasite Eve folytatásról, a PSP exkluzív The 3rd Birthday-ről.

Tetsuya Nomura, a Square-Enix egyik arca Twitteren közölte a világgal, hogy szerinte egy HD folytatásnak kellett volna megjelennie, ám az ezt követő PE játék már biztosan "nagygépekere" fog megjelenni. Elárulta azt is, hogy lesz demó a The 3rd Birthday-ből, jelenleg is dolgoznak egy ideális kedvcsinálón, valamint megtudhattuk azt is, hogy nem lesz géppel egybecsomagolt bundle kiadás.
A legjobbat pedig a végére: Nomura-san jó esélyét látja annak, hogy a Parasite Eve első és második része felkerüljön PSN-re, így újra átélhetjük Aya kalandjait. Egy HD újrakiadásnak persze mindenki jobban örült volna, de ne legyünk telhetetlenek, PSP-re így is remek játék lesz (ha valóban felkerül a PSN hálózatra).
És a végére egy kis emlékeztető, az idei E3-ról:
Red Dead Redemption, egy vadnyugati igazságosztó bőrében (beszámoló)
Egy személyes vallomással kezdeném: sosem rajongtam a western filmekért. Charles Bronson és Clint Eastwood, a tipikus kocsmai jelenetek vagy a Cattleman revolverek fegyvertáskából való görcsös előrántogatása szégyenszemre sosem hozott lázba. Talán az egyetlen, amit szerettem, azok a főszereplő hatásos belépőjénél hallható western csizmák robosztus zöreje. Ezen előítéletekkel felfegyverkezve, úgy döntöttem hagyom, hogy a Rockstar Games San Diego fejlesztői elkalauzoljanak egy számomra idegen és ezáltal kellően jelentéktelen világba.
Az alapok:
A RDR történetéről nem szívesen árulkodom, hiszen az önmagában is brilliáns, humoros és drámai. Az alap történet szerint megérkezünk New Austinba, két öltönyös, kellően unszimpatikus fickó társaságában, majd egyedül útrakelünk Fort Mercerbe elintézni egy régmúltba visszanyúló személyes ügyünket. Ez az akció nem túl sikeres, kudarcot vallunk, majd a MacFarlane Ranch barátságos légkörében egy bizonyos Bonnie MacFarlane nevű hölgy társaságában térünk magunkhoz. Bonnie fontos szerepet játszik a ranchon töltött életünkben, hiszen az ő segítségével tudhatjuk le a tutorial mission-öket. Miután az alapokat megtanultuk, megkezdhetjük utazásunkat eme sajátos élményekkel teli világban.
A lehetőségek:
Mint ahogy a GTA eddig összes részében, itt is megannyi lehetőségünk akad. Van egy óriási bejárható terület, megannyi különféle környezet, valamint az ezekhez társuló váratlan szituációk. Az első, ami magával ragadott, az az ezáltal a játékosnak adott szabadságélmény. Vadászgathatunk a naplementében, lovagolhatunk a semmittevés rejtélyekkel teli mélységében. Akármit teszünk, valami mindig történik. Az utunkon mindig megállítanak majd, hogy segítsünk egy bajba jutott hölgynek, esetleg fuvart kérnek tőlünk. Szinte minden él és lüktet. A játékban még virágokat gyűjtögetni sem tudunk nyugodtan, hiszen mindig van valaki, aki számít a segítségünkre. Innentől már a mi választásunk, hogy mit kezdünk a felkínálkozott lehetőséggel.
A küldetések:
A főmissionöket nem hanyagolhatjuk el, ha szeretnénk a story-lineban előrébb jutni és a mapon újabb területeket felfedezni. Vannak mellék missionök is, amik legtöbbször nagyon humorosak, irónikusak és kellően emberközelire sikerültek. A dialógusokból John Marstonról nagyon sok mindent megtudhatunk, ezáltal egyre közelebb kerülhetünk karakterének megismeréséhez. A fő küldetések átvezetői hasonlóan nagyon jó humorral fűszerezettek, egyik kedvenceim voltak a sírásó, Seth Briars megnyilvánulásai. Egy idő után a történet szinte nem hagy nyugodni, egy részünk Mr. Marstonná válik. A vége olyan drámai hatású, amilyet még soha nem tapasztaltam. A credits-nél szinte úgy éreztem, nem biztos, hogy alkalmam lesz ilyen katarzist átélni még egy játék után.
A látvány:
Tökéletesen harmonizáló színek, kellően vadnyugati beütés, szinte egyedi megjelenés, mely oly hangulatot szül, ami segít ösztönösen belefeledkezni a John Marston-féle életérzésbe. Az egész légkör szinte vibrál, minden mozog, minden körbevesz. A kis tatuktól kezdve a lovakig, a robosztus házak, Armadillo ranch, valamint Tall Trees havas területei is tökéletes textúrákkal lettek megvalósítva. Az időjárás, az éjjelek és nappalok váltakozása nagyon látványos, szinte más hangulat övezi a reggeli és az esti tájat, vagy az esőt és a tűző napot. Az NPC-k és John Marston (a főszereplő) ruházata és kidolgozottságának mértéke is bőven megfelelt a Rockstar Games-hez fűzött elvárásaimnak, hiszen a GTA részekkel igazán magasra tették a mércét.
A területek:
Megannyi különböző területet fedezhetünk fel kalandos utunk során. Armadillo például barátságos külleme miatt nálam központi szerepet játszott a területek közül. De ott volt még a dimbes-dombos Rio Bravo, Gaptooth Ridge az elhagyatott kis házacskával, a havas Tall Trees a sok ádáz nagy medvével. Eljuthatunk az akkori technikai újítások fellegvárába, a teljesen újszerű, betonozott és nagy épületekkel teli városba, Great Plainsbe is, ahol már autók is vannak, nem csak a lovaskocsi jelenti az egyetlen gyors közlekedést. A mapon azonban szinte az egész déli részt mexikói területek foglalják el. Pl. Perdido, Punta Orgullo, Diez Coronas, aminek teljesen más karakterisztikája van, egyfajta mediterrán légköre. Ott mintha mindenki az ember rosszakarója lenne, de persze ott is akadnak majd szövetségeseink, humoros párbeszédek, valamint egy segítségünk által kirobbantott elnyomás elleni forradalom. Mindegyik terület teljesen sajátos, más karakterek, állatfajok, más környezeti tényezők. Mégis mindez hihetetlenül jól működik együtt, sokszor inkább 10 percig csak lovagoltam, csak hogy gyönyörködhessek, és nem a gyorsabb utazási lehetőségeket (campsite vagy stagecoach) választottam.
Hírnév és Becsület:
A játék elejétől egy Fame és Honor jelzésű skála kísér minket végig utunkon, mely a mi behatásunkra, tevékenykedésünknek megfelelően változik. A Honort missionök és mellék missionök teljesítésével, idegeneknek való segítségnyújtással, rosszfiúk kiiktatásával, stb. növelhetjük. Viszont igen csökkenni fog, ha ártatlanokat gyilkolunk halomra, morálisan helytelenül cselekszünk, rabolunk vagy rendészeket ölünk. A Honor pontok azért válnak előnyünkre, mivel a körülöttünk lévő emberek kedvelni fognak, a bolti eladó pedig szivesen tesz nekünk árengedményeket. A Honor pontok növekedésével más más rangot érhetünk el, mindegyik más más tulajdonsággal ruház fel minket. A Fame általában egyenesen arányosan nő a Honor-al, de nem mindig. Például minigame-ek megnyerésével vagy banditák megölésével sokkal nagyobb hírnévre tehetünk szert. A hírnév egyik rangján (Gunslinger) körözés nélkül köthetjük el más lovacskáját. A minnél több becsület és hírnév pont megszerzésére nem kötelező külön figyelmet fordítani. Én legalábbis nem igazán törődtem vele, csak tettem, amihez kedvem támadt.
Az extrák:
Ha fel akarunk lélegezni egy-egy mission között, és csak úgy elmegyünk mondjuk vadászgatni vagy beülünk pokerezni, akkor miért ne tehetnénk mondjuk egy-egy új outfit-ért? A játékban vannak unlockolható ruházatok, melyekhez bizonyos kitételeknek meg kell felelnünk, hogy Marston bácsira ráadhassuk. Van például 4 challange: Sharpshooter, Survivalist, Master Hunter és Treasure Hunter. Mindegyikből level 10-et érhetünk el azáltal, hogy a szint leírásának eleget teszünk. A Sharpshooternél például az első szinthez le kell lőjünk 5 repülő madarat, a Survivalistnál 6 db Wild Feverfew nevű virágot kell szednünk, és így tovább. Az egyik outfitet (Legend of the West) csak akkor használhatjuk, ha mind a 4 challangeből 10-es rangot érünk el. A többi outfithez általában vásárolnunk kell valamit a boltban, nyernünk kell a minigame-ekben (póker, kocka, patkóhajítás, stb.) vagy mellék küldetést kell végrehajtanunk. Mindegyik outfit képe mellett találunk leírást, ami az elérendő pontokat taglalja. Én személy szerint képes voltam órákat tölteni csak a pókerrel vagy a kockázással, megunhatatlan. Akár a kockázással is megszerzett pénzünket elkölthetjük a legközelebbi boltban pl. vehetünk lovat. Nagy meglepetésemre az egyik leggyorsabb ló a Magyar Félvér (Hungarian Half-bred) is megvehető. Ha megesne velünk az a szörnyű baleset, hogy egy puma feltűnésmentesen megöli a lovunkat, miközben teljes áhítattal nyúzunk meg éppen egy farkast, akkor nem kell újra megvennünk az elhalálozott utazótársat, mivel ha már egyszer kicsengettük érte a bankót, csak fütyülünk és jön új helyette. Persze minnél több ideig sikerül megtartanunk egy lovat, annál több lesz a staminája, de ha nem akarunk pénzt költeni, akkor nyugodtan be is törhetünk egyet.
Achievementek:
Az achievementek nagyon jóra és ösztönzőre sikerültek. Pl. az összes minigame-hez vannak Xbox360-on 10 gamerpontot érők, vagy ott van az egyik kedvencem: a Dastardly. Az achievement megszerzése érdekében el kell lopnunk egy nőt, akit megkötözve le kell tennünk a vonatsínre, majd szép nyugodtan végignézni az elkerülhetetlent. Persze vannak komolyabb hangvételűek is, a küldetések teljesítéséért és az állatállomány gyérítéséért. Viszonylag könnyű gamerpontot vagy PS trófeát szerezni, ha eleget játszunk.
Multiplayer:
A Red Dead Redemption multiplayer részével július végén 6 holland fiatal megdöntötte a videojátékozás világrekordját. 50 órát töltöttek a Playstation 3-al karöltve az RDR közösségi hálójában, úgyhogy ebből is látszik, hogy mennyire nagy érdeklődésnek örvend. Az online rész is legalább annyira élvezhető, mint az egyjátékos, ha a haverokkal Duelezünk vagy Team Deathmatchet játszunk. Esetleg megismerhetünk egy RDR-t játszó leányzót is, akivel romantikusan lovagolhatunk a csodálatos naplementében, és máris mintha egy másik világba csöppennénk. A lovaglás persze alacsony szinten eléggé vicces és lassú, ugyanis utazótársul egy szamarat kapunk, ami nagyon aranyos hangokat ad ki, ámde nem egy fénysebességgel száguldó Kentucky Saddler. Az viszont kárpótol, hogyha kellő szintet elérünk, nagyon sokféle skin-t választhatunk karakterünknek, valamint megannyi további újdonságra is lelhetünk. Mindenkinek ajánlom, hiszen ritkán van része az embernek ilyen western-közeli élményben, pláne ha a barátai is csatlakoznak hozzá, akkor igazán nem tudja majd letenni a controllert.
A sokak által emlegetett nagy negatívum(?):
Az RDR megjelenése után egyre több video került fel a játékban lévő bugokról a különböző videomegosztó szájtokra. Sajnos nem tudok ennek a ténynek ellentmondani, talán ez az egyetlen igazi hátránya a játéknak. Persze minden játékban vannak kisebb-nagyobb hibák, de miközben játszottam, óránként biztosan találkoztam legalább eggyel. Volt amelyik kellően idegesítő volt: mission közben egy-egy olyan bug, ami meggátolt a teljesítésében. Volt amikor a lovam látta kárát, beragadt két kő közé és le kellett lőnöm, de olyan is akadt amikor Mr. Marstonnal nem tudtam megmozdulni és be kellett töltenem az utolsó save-emet. Persze ezek a negatív bugok voltak, de voltak olyanok, amelyek mosolyt csaltak az arcomra. Ezekből több volt. Például amikor ott hagytam a lovamat Armadillo-nál, mert elmentem kétlábon vadászgatni. Mikor hívtam a lovat, nem jött. Megnéztem, hogy a térkép szerint hol tartózkodik az a kis csavargó. Rá kellett, hogy döbbenjek, hogy valószínűleg elege van abból, hogy ugráltatom és úgy bánok vele mint egy állattal, mivel a szalonban találtam rá az italpultnál. Máskor pedig bemenekült egy bankba előlem, ahova John bácsival nem is lehet bejutni. Volt még öngyilkos lovam, láttam öngyilkos banditákat, a semmit hajtó kengyeles bácsit, de mindez inkább megnevettetett, minthogy a körmömet rágtam volna mérgemben. A bugok nálam semmit nem rontottak a játékélményen.
- hihetetlenül jó és emlékezetes karakterek szerepeltetése
- vegyes, de mindig szórakoztató főküldetések
- szabadságérzet
- sok élvezhető multiplayer opció
- egyedülállóan hangulatos világ
- az átlagosnál kicsit több bug
- a duel (pisztoly párbaj) irányítási rendszere elsőre kicsit érthetetlen
Összegzés:
Kellemeset csalódtam a western egyedülálló világában. A kezdeti ellenállásomat felváltotta a vágy egy következő RDR részre, de szívesen játszom újra pár hónap múlva ezt is. Talán még a western filmekre is ráveszem magam, és már nem nézek furcsán másokra, ha éppen mondjuk a Volt egyszer egy Vadnyugat című film klasszikus jeleneteit bámulja. Véleményem szerint több ilyen játék kéne, ami felnyitja az ember szemét és képes elkalauzolni a múltba, anélkül, hogy unalmas, lerágott csont lenne. A Red Dead Redemption a maga nemében páratlan alkotás, a történetét tekintve művészi értékekkel bír. Mindenkinek ajánlom, főleg azoknak, akiktől ugyanolyan távol áll a western, a maga kliséivel, mint tőlem. Akik pedig amúgy is imádják, azokat úgyis első pillantásra magával ragadja ez a játék.
![]()
Red Dead Redemption DLC- Törvényen kívüliek a végsőkig (Co-Op)
Az RDR első hivatalos letölthető tartalma (DLC) ingyenesen elérhető Xbox 360 és PlayStation 3 platformon egyaránt. Ez a kiegészítő csomag 6 új cooperative küldetést tartalmaz amit 2-4 játékos élvezhet közösen. A kiadott küldetések mindegyike kellemes szórakozást nyújt, melyek a következő névvel és tartalommal fémjelzettek:
"Waltonék aranya" (Walton's Gold)
A Walton banda egy aranyban gazdag bányát tart az uralma alatt. Meg kell küzdenünk a banda tagjaival, és annyi aranyat kihozni tőlük a vasúti kiskocsin, amennyi erőnkből telik, mindezt amilyen gyorsan lehetséges.
"A folyó" (The River)
A Nosalida-i erődig vezet kalandos utunk, ahol egy nagy küzdelemben lehet részünk a város elrejtett fegyvereiért.
"Lőszer" (Ammunition)
A mexikói hadsereg városa Azul Tesoro ostrom alatt van! Rohamozzuk meg a kapukat ágyúk, sorozatlövő fegyverek, mesterlövészek golyózáporán keresztül, hogy leromboljuk a mexikói tüzérségi állásokat.
"Az elrabolt lány" (The Kidnapped Girl)
Egy újabb banda uralja a Mercer erődöt, ahol egy földműves lányát tartják fogva. A feladat megrohamozni az erődöt és likvidálni a bandát, majd elhárítani az érkező erősítést, miközben a lányt biztonságban haza kell juttatni a Ridgewood Farmon lévő otthonába.
Továbbiak:
"A szökés" (The Escape)
"A csorda" (The Herd)
A "Törvényen kívüliek a végsőkig" co-op pack további multiplayer előnyökkel jár, valamint achievementekkel, trófeákkal és szórakoztató játékélménnyel.
Új LittleBigPlanet2 trailer – Kreatív!
Napvilágot látott egy új trailer a novemberben boltokba kerülő, PS3 exkluzív LBP2-ről. Csak úgy, mint a korábbi trailer, ez is lenyűgöző, és zseniálisan prezentálja a játékban rejlő kreatív erőt.
A játék túlmutat a játék fogalmán, inkább szolgál egy platformként, egy olyan környezetként, amiben a saját játékainkat megvalósíthatjuk. Tervezhetünk saját pályát, saját ellenfeleket, átvezető videókat, mi szabhatjuk meg a szabályokat, egyszóval saját játékot kreálhatunk. Azok a játékosok, akik nem rendelkeznek kellő kreativitással, magukhoz szólíthatják a fejlesztők által készített 50 alap pályát, és megmenthetik Craftworld világát a gonosz Negatrivitron-tól. Habár a fejlesztők állítása szerint inkább a minijátékokra koncentráltak, megnyugtattak mindenkit, hogy legalább olyan színvonalasak lesznek az alap pályák, mint a LittBigPlanet első részében voltak. Várjuk szeretettel, csekkoljátok a videót.
UPDATE
ITT a link, a sony blogjára, ahol megtekinthető a videó is.
Batman: Arkham City bejelentés
A mai napon, a Warner hivatalosan is bejelentette a soron következő Rocksteady játékot: folytatódnak Batman kalandjai az Arkham City-re keresztelt játékkal.
Jelenleg túl sokat nem tudunk a játékról, csak egy körülbelüli megjelenést említettek 2011 őszére, célplatformnak pedig a PS3, X360 és PC triót jelölték meg.
Amit már eddig is csiripeltek a madárkák: Játékterünk alaposan kibővül, Arkham intézménye után Gotham városában is tehetünk egy kirándulást, olyan gonosztevők társaságában, mint Joker és Harley Quinn. Pletykák szerint tiszteletét teszi majd Two-Face, Mr. Freeze és Talia al Ghul is.
Van ám nekünk két remekül kinéző GameInformer borítónk is, mindkettőn Catwoman és Batman pózol, ami megerősíti a tényt, hogy Catwoman is szerepet kap a játékban, és felveti a kérdést a co-op lehetőségéről. Ezekről hamarosan többet tudhatunk meg. A két borítót alább megtekinthetitek.
Crysis 2, még várnunk kell
A Crytek világvége hangulatú FPS játékának új fejleményei szerint, az évvégi ünnepekre kitűzött megjelenés elmarad. Valószínűsítem, hogy költségvetési vagy marketing probléma lehet a háttérben, de erről nem sokat tudni. Az viszont biztos, hogy az EA által megjelölt új dátum: 2011 első negyedéve. Sok más közkedvelt játéknak is ekkorra tűzték ki a dátumot Electronic Arts-ék, pl.: Dead Space 2, Bulletstorm, Darkspore, Fight Night Champion, valamint az általuk nemrég nyilvánosságra hozott Need For Speed Shift 2. Úgy tűnik a következő év eleje legalább annyira izgalmas lesz, mint ebben az évben volt.

Gran Turismo 5: tökéletes tuning
Már a nyakunkon van a régi időkből is jól ismert autószimulátor legújabb részének megjelenése. Ezen alkalomból a Sony felfedte a Collector's, valamint a Signature kiadás tartalmát. Az SE várhatóan 179 Euró, a gyűjtői változat pedig 79.99 Euróba fog fájni a rajongóknak. A Signature Edition erősen limitált csomagja nem csak a fanatikusoknak éri meg, hiszen hihetetlenül jó cuccokat pakoltak bele, mindegyiket iszonyatosan menő fém dobozban.
Collector's Edition:
- GT5 játék
- Apex driver's magazin
- 5 db artcard
- 5 in-game ChromeLine autó
Signature Edition (ízléses fém dobozban a következők):
- exkluzív GT márkajelzésű SLS AMG 1:43 autómodell
- GT kistáska Signature Edition versenyre való belépővel
- GT pendrive, azon Polyphony/Mercedes-Benz trailer
- GT fém kulcstartó
- GT kiskönyv
- 200 oldalas Apex driver's magazin tippekkel, tuninggal, a jövő autóinak technológiai fejlődésével kapcsolatos információkkal teletűzdelve
- 4 in-game ChromeLine autó + 6 egyéb
- Ha mindez nem elég, akkor persze még a játékot is tartalmazza a csomag
(Mindkét kiadásnál EU-s előrendelőknek jár még +6 ingame jármű.)
Megjelenés dátuma: 2010. november 2.
Ezt az ajánlatot egyszerűen lehetetlen kihagyni azoknak, akik igazán imádják az autós játékokat, esetleg játszottak a régebbi részekkel és magával ragadta őket a GT egyedülálló fizikája. A Gran Turismo kultuszjáték, amit most ennek megfelelő minőségű csomagolással és kiegészítőkkel láttak el. Megérdemli.

Assassin’s Creed: Brotherhood, egy testvériség születése
A Ubisoft egyik legédesebb és egyben agyonmarketingelt gyümölcse a jól ismert Assassins’s Creed egyfajta „mellékfolytatása” a Brotherhood. A címe az alaptörténetből fakad, miszerint Ezio saját testvériségével (kedves bérgyilkos bácsikkal) útra kel, hogy leszámoljon a legádázabb ellenségeivel. A bácsik azért fontosak, mert egy teljesen új AC játékélménnyel járulnak majd a gémerörömökhöz. Még nem tudni, hogy pontosan mennyire kapunk lehetőséget az irányításukra, esetleg csak vészhelyzetben jönnek-e majd kisegíteni minket, amikor nem ugrik elő az „iker csukló-pengénk”, mindenesetre nagy reményt fűznek hozzájuk a készítők.
Amihez viszont nem kell nagy reményt fűzniük, hiszen alapból nagyon csábítónak és ez által sikeresnek elkönyvelhető, az az online játékmód. Biztos sokaknak eszébe jutott már, hogy milyen überbrutál élményt okozna egy multiplayer szekció a játékban, és ezt meg is valósították. Választható kasztok (más fegyverek és képességek járulnak mindhez), skinek és karakterfejlődés. Tengernyi plusz játékóra, melyet más online játékosok üldözésével (akiket random jelöl ki nekünk a játék) tölthetünk, majd futkorászás az elől, akinek mi jelentünk meg a képernyőjén. Az AC2-ben feltűnő Doktor is üldözőbe vehet minket, ha sikerül megölnünk az ellent. Mindezt csodálatos velencei környezetben, a sima járókelőknek álcázott más online bérgyilkosokkal körülvéve.
A várható megjelenés dátuma: 2010. november 16.
Az Assassin’s Creed: Brotherhood megjelenik Collectors és Limited Codex kiadásban is.
Limited Codex tartalma:
- Assassin's Creed: Brotherhood játék
- Reneszánszkor emlékét idéző ládika
- Római térkép
- Multiplayer módhoz karakterkártyák
- Lineage DVD (Assassin’s Creed 2 elősztorija, melyben Ezio apja a főszereplő)
- Bónusz DVD
- Játék zenéit tartalmazó lemez
- 2 exkluzív egyjátékos map
- 2 multiplayer karakter: Harlequin & Officer

új Mafia II videó
A 2K Games új trailert engedett internetes szabadlábra az augusztus 27-én megjelenő Mafia II című játékról. Az 50’-es évekbeli maffiózó hangulat és zene szinte tökéletes, reméljük a játékban is ilyen lesz. És ha nem? Akkor bizony „Kick in the Head”.





